Bizonyíték van arra, hogy Amber Heard hazudott Johnny Deppről?

A csütörtöki napon tanúként idézték meg a 2019-2020 között zajlott rágalmazási perben Johnny Deppet képviselő ügyvédet, Adam Waldmant, aki továbbra is meg van győződve arról, Amber Heard valótlanságokat állított volt férjéről.

Waldman elmondta, hogy két rendőr tanúsította, hogy nem volt kár a pár otthonában, amelyet Heard korábbi állítása szerint "tönkretettek". Az ügyvéd azt is is elmondta, hogy további kilenc tanú valotta azt, hogy Heard arcán 21-e és 27-e között nem voltak felfedezhetők zúzódások.

“Amber Heard és barátai a médiában a hamis szexuális erőszakra vonatkozó állításokat kardként és pajzsként is használták. Ez az ügy egész egyszerűen egy csapda volt, egy hoax” - nyilatkozta 2020. júliusában a Daily Mailnek Waldman.

Az ügyvéd ez alatt azt értette, hogy a rendőrséghez intézett hívások célja az volt, hogy Deppet felültessék. “Az első próbálkozás nem jött be, így Amber és a barátai bort locsoltak szét, feldúlták a helyet, egy ügyvéd és egy publicista segítségével rendbe tették a történetüket, majd egy második hívást intéztek a hatóságokhoz” - vallotta Waldman.