Brad Pitt páros lábbal szállt bele korábbi sikerfilmjébe

Szinte alig akad olyan filmes produkció, amelyben ha felbukkan Brad Pitt neve, ne lenne garancia arra, hogy tömegeket vonz majd a mozikba, és bár a színész egyik soha nem nyert Oscar-díjat, ettől függetlenül szakmailag is az egyik legelismertebb művésznek számít.

Pitt az idei évben két nagyobb volumenű produkcióban is szerepet vállalt, és bár az Ad Astrán egy kissé elverte a port a kritika, Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywoodjában hatalmasat alakított Cliff Booth-ként.

Van azonban egy film, amelyre sajnos maga Brad Pitt sem épp szívesen emlékezik vissza, és mielőtt találgatni kezdenénk: nem a Ha eljön Joe Black. A színész a New York Timesnak adott friss interjúban elárulta, hogy Wolfgang Petersen rendezésű Trójában vállalt szerepe után határozta el, hogy a továbbiakban alaposabban átgondolja, mit is vállal el.

Bár a Trója hatalmas sikert aratott annak idején, Pitt elmondta, szerinte a film túlságosan is kommerszre sikeredetett. A Hetedikben nyújtott alakításáért a színész karrierje gyakorlatilag a csúcsra pörgött, elmondása szerint pedig a Trója forgatása alatt ő volt az, akitől mintha csodát vártak volna.

„Minden jelenet forgatása olyan volt, hogy ’Nézzétek, itt van a hősünk!’, nem volt semmi misztikum az egészben. Akkor határoztam el, hogy a jövőben igazán nagyszerű és minőség történetekbe szeretnék energiát fektetni” – Jegyezte meg Pitt.

A színészről köztudott, hogy nem az az alkat, aki teperne az Oscar-díjért, minden bizonnyal azonban nem lenne „fájdalmas” sokaknak látni, ha csakugyan kapna egy szobrocskát Booth szerepéért.