Tavaly decemberben számoltunk be legutóbb arról, hogy elkészül a kultikusnak számító Halálos fegyver ötödik része.

A rajongóknak közel 20 évet kellet várniuk, hogy további folytatás készüljön, ám mostanáig nem igazán lehetett tudni, vajon kik is foglalják majd el a legendás páros, Mel Gibson és Danny Glover helyét a sztoriban. Nem is kellett sokáig várni, hogy hivatalosan is megerősítésre kerüljön, hogy szinte teljes eredeti casting visszatér majd a Halálos fegyver 5-ben.

A hírt nem más, mint a film producere, Dan Lin közölte egy friss interjú során: „Az utolsó Halálos fegyvert készülünk elkészíteni, és Richard Donner is visszatér rendezőként, a teljes eredeti színészgárda is visszatér, ami egyszerűen fantasztikus. Dick számára viszont nagyon fontos a sztori, Mel és Danny pedig készen állnak a munkára” – nyilatkozta Lin.

Richard Donner gyakorlatilag 2006, a 16 utca óta nem rendezett, így már ez a visszatérés is izgalmasnak hangzik, mindemellett azonban az is biztossá vált, hogy Joe Pesci is felbukkan majd a filmben Leoént. A produkció hivatalos szinopszisára egyelre tehát várni kell még, a közeljövőben azonban nagy valószínűséggel egyre gyakrabban hallhatunk majd a film előkészületeiről.