Megérkezett a mozikba az év egyik legjobban várt filmje, a Bosszúállók: Végjáték, és nagyon úgy tűnik, megérte rá várni.

A film első kritikai fogadtatásai rendkívül pozitívak, a Marvel filmes univerzumának közel tíz éve tartó korszakát lezáró produkció pedig nem csupán a kasszáknál teljesített kiemelkedően, hanem a szakma körében is.

Azt már előre is feltételezni lehetett, hogy a Végjáték csakugyan egy hatalmas érzelmi töltettel is rendelkezik majd, de arra talán kevesen számítottak, hogy kedvenc szuperhőseiket alakító színészeknek is meg kell majd küzdeniük saját érzelmeikkel.

Chris Evans a film bemutatóját követően elmondta, hogy ő személy szerint hatszor sírta el magát a film alatt. „Rengeteg barátom és családtagom is itt van ma este, és a többségük pedig itt áll mellettem”, mondta Evans a vetítés után.

A rajongókat alighanem kissé megdöbbenthette a színész kisebb érzelmi kitörése, hiszen mindez azt is előrevetítheti, hogy a Végjáték érzelmileg sem lesz egy könnyű darab a maga 3 órás játékidejével.