Címet és posztert kapott M. Night Shyamalan új filmje

Új filmen dolgozik A sebezhetetlen, a Széttörve és az Üveg trilógia rendezője, M. Night Shyamalan.

A tavaly januárban megjelent Üveg igencsak felemás fogadtatásban részesül, M. Night Shyamalan egy korábbi interjúban el is mesélte, mennyire érzékenyen érintették az akkori kritikák, a rendezőről pedig az utóbbi időben nem is igazán lehetett hallani.

Épp ezért talán kevésbé meglepő, hogy az Oldot már most hatalmas várakozás előzi meg, amelynek szinopszisáról ugyan egyelőre semmit sem lehet tudni, a film azonban kapott egy posztert, amely igencsak ötletesnek bizonyult.

Nehéz leszűrni bármilyen következtetést az Old alapokoncepciójáról, a film munkálatai hivatalosan is megkezdődtek, a rendező azonban nem titkolja elszántságát és lelkesedését a projekttel kapcsolatban.

“Valóságos csodaként élem meg, hogy itt állok az új filmem  forgatásán, amely az Old címet kapta” - írja Shyamalan a Twitteren.

Az Old a tervek szerint 2021. július 23-án érkezik a mozikba, a főbb szerepkben pedig Rufus Sewell, Gael García Bernal, Eliza Scanlen, Alex Wolff, Vicky Krieps, Abbey Lee és Thomasin McKenzie-Harcourt lesznek láthatóak.