2019.06.28   szerző: csd   hozzászólások: 0

Korábban mind a kritikusok, mind pedig a rajongók többsége alaposan elverte a port az új Hellboyon. Azonban mostanáig nyitott kérdés maradt, készülhet-e további folytatás a filmhez.

Csalódniuk kell a rajongóknak, biztosan nem lesz Hellboy 2

A címszerepet alakító David Harbour a napokban adott egy rövid interjút, amelyben elárulta, nem igazán lát erre esélyt. „Sokan megkerestek, hogy elmondják, mennyire szerették az új filmet, de tudom azt is, hogy a kultúra szélesebb rétegeiben nem teljesített valami túl jól” – nyilatkozta a színész.

A Hellboy jelenleg mindössze 17 százalékos értékelést tudhat magáénak a RottenTomatoes portálon, a Lionsgate pedig néhány hét után megadta a kegyelemdöfést a filmnek azzal, hogy le is vették a mozik programjáról.

Harbour azt is elárulta, hogy tudomása szerint a stúdió terveiben jelenleg nem szerepel egy további folytatás elkészítése. „A producerek elárulták, hogy meg voltak elégedve a munkámmal, de azt hiszem a legjobb ötlet most az, ha egyszerűen csak továbblépünk.”

Noha a Hellboy a mozikban már nem tekinthető meg, a napokban az Amazon bejelentette, hogy a július folyamán elérhető lesz az Amazon Prime Video streaming szolgáltatón keresztül.

50 Hellboy  (2019)

akció | fantasy | horror | kaland | sci-fi

A kultikus képregény szerzője Mike Mignola egy még pörgősebb, látványosabb és véresebb filmet készített a Trónok harca és A kilencedik légió rendezőjével, Neil Marshallal... több»