Ebben a hónapban debütált volna A galaxis őrzői 3, ha nincs az a bizonyos Twitter-botrány

Ha minden az eredeti tervek szerint alakult volna, akkor ezekben a hetekben debütált volna a mozikban A galaxis őrzői: 3. rész. De lényegében semmi sem alakult a tervek szerint. A rajongók most egy picit csalódottak lehetnek, de a jelek szerint a film rendezője, James Gunn egyáltalán nem az.

Mint ismert, ő rendezte Űrlord és társai első két kalandját is, sőt, még a forgatókönyv megírását is neki köszönhetjük. Így lényegében A galaxis őrzői franchise teljes egészében az ő gyereke. Éppen ezért volt különösen fájdalmas hír, mikor 2018-ban a Disney útilaput kötött a rendező talpára. Az ok néhány régi Twitter-bejegyzés volt, amelyek a Disney szerint nem fértek bele az általuk képviselt értékrendbe.

A harmadik film forgatásának előkészületei ekkor már javában zajlottak, de a Disney a rendező elküldése után nem ültetett mást a helyére, inkább leállíttatták a munkálatokat. Senki sem tudta, hogy mi lesz a projekt sorsa. Végül szerencsére a rajongók nyomásának engedve a Disney újra tárgyalóasztalhoz ült Gunnal, meg is állapodtak, így visszaülhetett a rendezői székbe.

Csakhogy eddigre már jóval az eredeti ütemterven túl jártak, ráadásul James Gunn eddigre elvállalta a The Suicide Squad – Az Öngyilkos osztag rendezését is, ami csak tovább halasztotta A galaxis őrzői: 3. rész forgatását. Így pedig teljesen esélytelenné vált, hogy mostanra elkészüljön a film.

De James Gunn egyáltalán nem bánkódik emiatt. Egy friss Twitter-bejegyzésében ugyanis arról ír, hogy ha minden a tervek szerint is alakult volna, és mostanra elkészültek volna a munkával, a koronavírus miatt akkor is jó eséllyel el kellett volna halasztani a premiert. Tehát tulajdonképpen semmivel sem lennénk most előrébb.