Elhunyt Leonard NimoyA kép forrása: 20th Century Fox Television

83 éves korában elhunyt az eredeti Star Trek  sorozat Mr. Spockja, Leonard Nimoy.

A színész-rendező múlt héten került kórházba, de már hosszú ideje betegeskedett. Halálát obstruktív légúti betegség okozta. A színész állítása szerint betegségét korábbi szenvedélye, a dohányzás okozta.

A Star Terk-béli kollégája, William Shatner a twitter csatornáján az alábbi sorokkal emlékezett meg a színészről:

"Úgy szerettem, mintha a testvérem lett volna. Hiányozni fog a humora, a tehetsége és a szeretetre való képessége."

Nimoy 1931. március 26-án született. Színész pályafutását az 50-es évek elején kezdte, de világhírnévre a Star Trek  című sorozat félig ember, félig vulkáni főszereplőjeként tett szert. A színész karrierje ezt követően összefonódott a karakterével, két Star Trek filmet pedig rendezőként is jegyzett. Jelölték Emmyre, több produkcióhoz is kölcsönözte a hangját, verseskötetet és önéletrajzi könyveket jelentetett meg, fotóalbumot adott ki, de zenei album is fűződik a nevéhez.

Bár 2009-ben visszavonult a filmezéstől, elmúlt években olyan sikerszériákban cameózott, mint az Agymenők vagy A rejtély, de feltűnt a J.J. Abrams rendezésében készült Star Trek rebootjában is.

Leonard Nimoy popkultúrára gyakorolt hatása voltaképpen felbecsülhetetlen. Nyugodjon békében.