Hugh Jackman egy érzelmes beszélgetésben nyílt meg édesapja haláláról és a gyermekeivel való kapcsolatáról.

A színész a napokban már beszélt arról, hogy élt a lehetőséggel, miután A fiú forgatásán minden stábtagnak felajánlották, hogy terapeutás segítséget nyújtanak a film megrázó cselekményének feldolgozásában. Ennek kapcsán Jackman elmondta, hogy miként sikerült feldoglozni a traumát, hogy édesanyja 8 éves korában elhagyta őt és édesapját.

A Graham Norton show-ban adott interjúban pedig a színész arról is beszélt, hogy a forgatás idején veszítette el édesapját, akinek halálának hírét hosszú ideig nem közölték a nyilvánossággal.

“Annyira hálás vagyok a stáb és a stáb minden tagjának. Amikor az ember ilyesmin megy keresztül, és egy ilyen intenzív filmet készít, akkor egyedül nem tudod megcsinálni, és az embernek másokra kell támaszkodnia” - mondta a színész.

“A forgatókönyv egyik gyönyörű sora, így hangzik: ’A szeretet nem mindig elég’, ami az egyik legnehezebb dolog, amit egy szülőnek hallania kell. Rájöttem, hogy nem baj, ha azt mondom a saját gyerekeimnek, hogy ‘nem tudom’, és hogy elmondom, hogy én is nyílt és sebezhető vagyok. Régebben azt hittem, hogy biztonságot és erőt akarnak tőlem, de most már olyan dolgokat osztok meg velük, amiket korábban nem tettem volna” - nyilatkozta Jackman.

A színész azt is elárulta, hogy új filmje kapcsolódik Az apa című filmhez. “Lelkileg és tematikailag is kapcsolódik. Egy válsággal küzdő családról szól, és remélem, hogy ez egy olyan film, amely beszélgetéseket indít el a mentális egészségről. Gyönyörűen megírt, gyönyörűen elkészített film, és szerintem mindenkit meg fog érinteni” - tette hozzá a színész.

A sztár korábban már nyíltan beszélt édesapja 2022-es haláláról, elárulva, hogy 2021-ben, apák napján hunyt el. "Az apám soha nem hagyott ki egy napot sem a munkából. Éreztem őt munka közben. Tudtam, hogy ha beszélni tudna velem, azt mondaná: 'Folytatnod kell a munkát'" - mondta a színész. A továbbiakban még több személyes részletet osztott meg apja haláláról, elárulva, hogy tudta, "közeledik a vég".

"Még mosolygott egy kicsit. Nem tudtam, hogy fizikailag el fog múlni, de tudtam, hogy ez egyfajta búcsú volt a részéről" - tette hozzá Jackman.

dráma

A 17 éves Nicholas (Zen McGrath) állandóan lóg az iskolából, gyakran támadnak sötét gondolatai, és nehezen talál barátokat. Kezdetben jó ötletnek tűnik, hogy az édesanyja,... több»