Evakuálni kellett Angelina Jolie-t az ukrajnai látogatása során

Az első mozis Tomb Raider Angelina Jolie-ról régóta köztudott, hogy ahol tud, ott próbál segíteni a rászorulókon. Nem véletlenül lett az ENSZ és az ENSZ Menekültügyi Főbizottságának is a nagykövete. A színésznő már az elmúlt években is többször bizonyította, hogy szívén viseli a rászorulók sorsát és kevés hely van jelenleg a világon, ahol több lenne a rászoruló, mint Ukrajnában.

Angelina Jolie nem az ENSZ képviseletében, hanem civilként érkezett meg stábjával az orosz invázió sújtotta kelet-európai országba. Egészen pontosan a lengyel határtól nagyjából 80 km-re fekvő Lviv városát látogatta meg, ahol több helyszínt is felkeresett. Többek közt egy vasútállomáson és egy bentlakásos iskolában is beszélgetett a háború által közvetlenül érintett emberekkel, hogy felmérje, hol és miként tudna segíteni.

Ám az egyik ilyen látogatás során megszólaltak a városban a légvédelmi szirénák, amelyek egy esetleges orosz bombázásra figyelmeztettek. Ezért a stáb gyorsan távozni kényszerült a környékről, erről egyébként egy rövid video is készült.

A színésznőnek és stábjának nem esett baja, de a video elég felkavaró enélkül is. És most már első kézből tapasztalhatták meg azt, amiben az ukránok már hatvan napja a mindennapjaikat élik.