Gyászhír: Elhunyt az Oscar-jelölt ikon, Peter Bogdanovich

82 éves korában elhunyt Peter Bogdanovich rendező és író.

Peter Bogdanovich kétszeres Oscar-díj jelöltként vált szakmailag ismertté, ugyanakkor filmkritikusként, történészként és színészként is rendkívüli életművet hagyott maga után.  Életében szoros barátság fűzte állt a legendás Orson Welles-szhez. Bogdanovich munkásságával olyan mai alkotókat inspirált, mint Quentin Tarantino, Wes Anderson és Sofia Coppolát.

Az 1971-ben bemutatott Az utolsó mozielőadás című filmjét nyolc Oscar-díjra jelölték. A rendező későbbi elmondása szerint maga Orson Welles volt az, aki arra buzdította, hogy fekete-fehér filmet forgasson.

A további siker sem váratott magára sokáig, hiszen az 1972-ben megjelent Mi van, doki? című rendezése kasszasikert aratott. A produkció a 4 millió dolláros költségvetéssel szemben 66 millió dollár bevételt termelt.

Kisebb botrányt kavart a nyolcvanas években Dorothy Stratten playmate-tel való kapcsolata, aki szerepelt És mindenki nevetett című filmjében. Strattent a film megjelenése előtt egy évvel volt férje meggyilkolta. Maga Bogdanovich saját költségvetésből megvásárolta a film forgalmazási jogait a Fox stúdiótól.

Későbbi rendezései egyre kevesebb szakmai elismerést váltottak ki. A nagysikerű Maffiózók című sorozatban 14 epizódban alakította Dr. Elliot Kupferberget, illetve ő maga is rendezett egy epizódot.

Peter Bogdanovichot lányai, Antonia és Sashy gyászolják. 

Nyugodjék Békében!

8 HÍRESSÉG, AKIT 2022-BEN VESZÍTETT EL A VILÁG

#1
Peter Bogdanovich

Peter Bogdanovich

szül. 1939. 07. 30. - elhunyt 2022. 01. 06.
Kingston, New York, Amerikai Egyesült Államok
Peter Bogdanovich (1939. július 30.) amerikai rendező, író, színész, producer, kritikus és filmtörténész. Kingstonban, New Yorkban született Herma Robinson (1904–1978) és Borislav Bogdanovich (1899–1970) festő és zongorista gyermekeként. Osztrák születésű anyja zsidó (családja Bécsből Zágrábba, majd Jugoszláviaba... több»