Gyorsan lezavarták a Demóna 2 forgatását, itt a teljes stábfotó

A Demóna 2: A sötétség úrnője május végén kezdett el forogni Angliában, a Pinewood Studiosban, és a stáb tudott olyan hatékonyan dolgozni – vagy nagyon tudták, mit akarnak -, hogy három hónap alatt le is zavarták az egész munkát.

Erről a rendező, Joachim Rønning tájékoztatta a nyilvánosságot Instagram-fiókján, ahova feltöltött egy képet a teljes stábról, a posztban pedig mindenkinek megköszönte az áldozatos és kemény munkát, illetve mindenkinek jó pihenést kíván, mielőtt ismét belevetik magukat a munkába.

A Disney legújabb filmje a Demóna folytatása, amelyben nem sokkal azután vesszük fel a fonalat, ahol az előző film elengedte. Így természetesen visszatérnek a főszereplők: Angelina JolieMichelle PfeifferElle FanningJuno TempleChiwetel EjioforImelda Staunton és Lesley Manville. A Demóna 2 a stúdió második próbálkozása arra, hogy egy annak idején nagy sikerű animációs film élőszereplős változatához folytatás készüljön, és nagyon bíznak benne, hogy jobban fog majd szerepelni a mozikban, mint az első próbálkozás, az Alice Tükörországban.

A Demóna első részét vegyes kritikák fogadták ugyan, a pénztáraknál igen jól teljesített, így nem volt kérdés, hogy a film folytatást kap, amelyben főleg a démoni boszorkány és Csipkerózsika összetett és izgalmas dinamikával működő kapcsolatán lesz majd a hangsúly.

A film az utómunkák elkészültével 2020 közepén kerül majd a mozikba, vagyis van még mit szöszölni a látvánnyal, addig pedig be kell érnünk a rendező és Elle Fanning Instagram-posztjaival:

 

That’s a wrap on Maleficent 2 - and what a ride it’s been! A big thank you to this amazing UK crew for spending the summer with me at Pinewood Studios - so close to Heathrow, yet so far away :) I hope you all get some well deserved time off before your next adventure ✨✨✨ #maleficent2 @disney

Joachim Rønning (@joachimronning) által megosztott bejegyzés,

Aug 24., 2018, időpont: 9:20 (PDT időzóna szerint)

 

Putting Aurora to sleep for now, but she'll wake up in 2020 #Maleficent2 #LASTDAY

Elle Fanning (@ellefanning) által megosztott bejegyzés,

Aug 24., 2018, időpont: 10:35 (PDT időzóna szerint)