Korábban már beszámoltunk arról, hogy éppenséggel nem alakulnak valami fényesen az Indiana Jones 5 részének előkészületei, most azonban újabb hír érkezett a produkcióval kapcsolatban.

Bár az Indana Jones előkészületeit már 2016-ban beharangozták, az utóbbi időben egyre ritkábban lehetett hallani a filmmel kapcsolatos munkálatokról. Ha pedig van ember bolygónkon, aki feltehetően torkig van az állandó kérdezgetésekből, az egész biztosan nem más, mint a franchise sztárja, Harrison Ford.

Ford legutóbb egy reggeli talkshow-ban akadt ki, amikor azt kérdezték tőle, szívesen látná-e, ha más formálná meg a későbbiekben a karaktert. „Senki más nem lehet Indiana Jones rajtam kívül. Én vagyok Indiana Jones, ha az én pályám véget ér, akkor az övé is” – válaszolta a színész.

Köztudott, hogy Ford szereti ugratni a sajtót valahányszor egy-egy készülő produkcióval kapcsolatban faggatják. Legutóbb A kis kedvencek titkos élete 2 bemutatóján sikerült mikrofonvégre kapni őt, így azt is elárulta, hogy az Indiana Jones 5 munkálatai már a jövő évben elkezdődhetnek.

Alighanem a rajongók nagy része várt erre a bejelentésre, így ha minden terv szerint halad az új Jones film már 2021. július 29-én a mozikba kerülhet. Addig is mindenki figyelmébe ajánljuk a jövő hónapban, július 4-én a hazai mozikba is megérkező Kis kedvencek titkos életének második részét, amely azért is érdekes, hiszen Harrison Ford karrierje során először vállalt szinkronszerepet egy animációs filmben.