Arról megoszlanak a vélemények, hogy a három Indiana Jones kaland közül melyik volt a legjobb. Nem, a negyedik ide se vegyük… Ahogyan arról is, hogy egyáltalán szükség van-e az elvileg jövőre érkező ötödik filmre. Az első három film közül sokak szerint a második volt talán a leggyengébb, most mégis ez került újra szóba, méghozzá a The Guardian magazinban.

Az Indiana Jones és a végzet temploma – amely valójában nem is második rész, hanem inkább egy előzménymozi az elsőhöz – Indiában játszódik, a történet szerint a helyi falvakból mind egy szálig eltűntek a gyerekek, amiért az ország szintén gyermek uralkodóját teszik felelőssé. Később persze kiderül, hogy egy ősi szekta dolgoztatja a gyerekeket egy bányában, Indie pedig társai segítségével végül kiszabadítja őket.

A filmet most azzal vádolják, hogy az egész történet és szereplői rasszisták. Ezt arra alapozzák, hogy egy fehérbőrű amerikai hős ment meg indiai rabszolgákat. Emellett azt is nehezményezik, hogy a filmben barbárnak állítják be a maharadzsákat, akik majomagyat esznek desszertnek.

Érdekes helyről jött a védőszó a film mellett. A The Guardian magazinnak adott interjút nemrégiben Jonathan Ke Quan, aki a filmben az ifjú Picúrt, az árva kínai kisfiút alakította. Ő volt Indiana Jones szárnysegédje a kaland során, akinek végül elég fontos szerepe is volt a többi gyerek kimentésében.

A színész, akit mostanában az Ohana - Az igazi kincs nyomában és a remekül sikerült Minden. Mindenhol. Mindenkor című mozikban láthattunk, az interjúban a védelmébe vette a filmet: "Olyasmiről beszélünk, ami közel negyven évvel ezelőtt készült. Azok más idők voltak. Ezért is nehéz megítélni ennyi év után. Nekem csak szép emlékeim vannak, tényleg semmi rosszat nem tudnék mondani róla."

Jonathan Ke Quan azt is hozzátette, hogy a filmet rendező Steven Spielberg hatalmas esélyt adott a hozzá hasonló fiatal ázsiai gyerekeknek azzal, hogy közülük választott szereplőt. Akkoriban egyáltalán nem volt jellemző, hogy egy hollywoodi blockbusterben ázsiai gyerekek szerepeljenek.

Érdekesség, hogy Jonathan Ke Quan valójában nem is akart szerepelni az Indiana Jones és a Végzet Temploma moziban. Igazából az öccsét kísérte el a meghallgatásra. A filmesek akkor szúrták ki őt a tömegben, amikor a testvérének adott pár tanácsot, hogy mit tegyen és mit ne.