Mint mindig, ezen a héten is ma frissül a hazai mozik kínálata. Mi pedig gyorsan össze is gyűjtöttük nektek, hogy milyen újdonságokra készülhettek, ha a hétvégén filmezést terveztek. De nem csak a mozik kínálatában néztünk körül, hanem a Netflix, a Max és a Disney+ katalógusában is.
A mozikban négy új film is debütál ma, köztük két animációs filmmel, az első pedig a Királyok királya. Charles Dickenst lefoglalja a karrierje, így nehezen tud kötődni fiához, Walterhez. Dickens remélve, hogy a történetmesélés által közelebb tud kerülni fiához, megosztja vele Jézus Krisztus életének történetét. Jézus utazásán keresztül pedig Walter és Dickens kapcsolata elmélyül, és egy szeretetteljes apa-fia viszonnyá kovácsolódik.
A másik a Csongor és Tünde. A Csongor és Tünde varázslatos története a boldogság kereséséről, a bátorságról, bajtársiasságról szól, tele izgalmas kalandokkal és próbatételekkel. Az alkotás hiánypótló, hiszen lehetővé teszi, hogy Vörösmarty gazdag szimbolikájú eredeti művéhez méltó mesefilm legyen elérhető a mai magyar gyerekek számára.
Jóval komorabb sztori a Bűnösöké. Két ikertestvér szabadulni próbál a bűnös múltjától, és ezért hazautazik: abban bíznak, hogy ott újrakezdhetik az életüket – becsületesen, békességben. De hiába hagynak a hátuk mögött annyi gonoszságot, otthon valami sokkal rosszabb várja őket: a nagybetűs Gonosz. Bár sok rosszat láttak már az életben, arra nem számítottak, hogy ilyen is létezik.
Viszont a hét nagy premiere a Novokain lehet. A főhős Nathan, aki egy ritka betegség miatt nem érez fájdalmat. Egyszer asszisztensként dolgozik egy bankban álmai nője, Sherry mellett, akivel csak azért nem jött még össze, mert bénázik a csajokkal. Ám, amikor egy bankrablás után a rablók épp Sherryt viszik magukkal túszként, Nathanben felülkerekedik a hősiesség, és kihasználva ritka adottságát, a gazfickók nyomába ered. De épp annyira akcióhős, mint nőcsábász…
És akkor nyergeljünk át streamingre! A Maxra két újdonság is érkezik, az egyik a Ricky Stanicky. Amikor három tinédzser csínyt követ el, és felgyújt egy házat, létrehoznak egy Ricky Stanicky nevű hamis személyt, hogy magára vállalja a felelősséget. Húsz évvel később már ezt az alibit használják arra, hogy minden kellemetlen élethelyzetből kibújjanak.
A másik pedig a DC Szuperállatok ligája. Krypto szuperkutya: tud repülni, és csak egy egészen kicsit nagyképű – de hát melyik kutya maradna szerény, ha Superman a gazdája, akivel osztozik a szupererőn, és együtt harcol Metropolis elvetemült bűnözői ellen? Csakhogy az Igazság Ligájának összes tagját, így Supermant is elrabolja egy legfőbb főgonosz, és a kutya magára marad. Mit tehetne mást, mancsába veszi az irányítást. Különös társaságot terel össze: egy bamba vérebet, egy pocakos malacot, egy nem túl gyorsa teknőcöt és egy nagyszájú mókust, és együtt veti bele magát a mentőakcióba: kalandjaik során mindannyian új szuperképességekre tesznek szert, ami okoz némi kalamajkát, de azért jól jön a szupergonosz elleni embert- és állatot próbáló küzdelmek során.
A SkyShowtime-on nézhetjük meg a Mosolyogj 2-t! Az új világkörüli turnéjára készülő popvilágsztár, Skye Riley egyre rémisztőbb és megmagyarázhatatlanabb eseményeket él át. Az egyre fokozódó borzalmak és a hírnév terhei miatt arra kényszerül, hogy szembenézzen sötét múltjával, mert csak így nyerheti vissza az irányítást a saját élete fölött, mielőtt az végképp káoszba fulladna…
A mozik után immár a Disney+-on is megtaláljuk a Rokonszenvedést. A két unokatestvér, David és Benji igazi össze nem illő páros. Együtt vágnak neki egy lengyelországi túrának, hogy adózzanak szeretett nagymamájuk emléke előtt. A kaland nem várt fordulatot vesz, amikor családjuk viszontagságos történetében elmerülve a köztük lévő, régre visszanyúló feszültség is felszínre tör.
A Telekom TVGO kínálatába érkezett meg a Farkasember. A klasszikus horrorsztori főszereplője Blake, a San Franciscó-i férj és apa, aki egy távoli oregoni vidéki házat örököl, miután apját halottnak nyilvánítják. Mivel házassága a befolyásos Charlotte-tal válságban van, Blake rábeszéli a nőt, hogy lányukkal, Gingerrel együtt hagyják el a várost és költözzenek a birtokra. Ahogy éjszaka megérkeznek a házhoz, egy láthatatlan lény támadja meg őket, arra kényszerítve a családot, hogy elbarikádozzák magukat odabent, míg a lény odakint várakozik. Az éjszaka folyamán Blake egyre furcsábban kezd viselkedni, és felismerhetetlenné változik, így Charlotte-nak súlyos döntést kell meghoznia.
És persze a Netflix sem marad adós, ide a Túszdráma az Apple Store-ban érkezett meg. Ez egy thriller, amelyet az amszterdami Apple Store-ban 2022-ben történt sokkoló túszdráma ihletett. A film egy bolgár férfit követ, aki életveszélyes megpróbáltatásokba keveredik, miközben egy fegyveres támadó túszul ejti az épület lakóit. A támadó, a túszok és az első válaszadók szemszögéből a film feszült és érzelmes történetet nyújt a bátorságról, a túlélésről és a terror maradandó hatásáról.
80 Királyok királya (2025)
(2) (4)
A történet Charles Dickens Urunk élete című művén alapul. A cselekmény középpontjában Dickens és fia, Walter állnak; miután Walter megzavarja apja egyik felolvasását, Dickens... több»
Szereplők: Pierce Brosnan, Forest Whitaker, Uma Thurman, Ben Kingsley, Mark Hamill
76 Csongor és Tünde (2025)
(3)
Mozikban | Netflix (2025.08.28.)
A Dargay Attila egyedi stílusú vázlatai alapján készült animációs film Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde c. klasszikusát dolgozza fel. A Cinemon Entertainment műhelyében... több»
Szereplők: Szabó Győző, Csőre Gábor, Mikó István, Menszátor Magdolna, Geszti Péter
71 Bűnösök (2025)
(22) (13)
akció | dráma | fantasy | horror | thriller
HBO Max | Telekom FilmPremier | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)
Az ikertestvérek visszatérnek szülővárosukba, hogy újrakezdjék az életüket. Ott azonban egy gonosz lény várja őket vissza... több»
Szereplők: Hailee Steinfeld, Michael B. Jordan, Jack O'Connell, Delroy Lindo, Li Jun Li
74 Novokain (2025)
(16) (5)
akció | krimi | thriller | vígjáték
Egy szelíd modorú, introvertált férfi egy ritka genetikai rendellenességgel születik, amely érzéketlenné teszi őt a fizikai fájdalomra. Amikor új kedvesét túszul ejtik egy... több»
Szereplők: Jack Quaid, Amber Midthunder, Jacob Batalon, Ray Nicholson, Matt Walsh
64 Ricky Stanicky (2024)
(8)
Amazon Prime Video | HBO Max | TV-ben (HBO 2, csütörtök 01:33)
Amikor három tinédzser csínyt követ el, és felgyújt egy házat, létrehoznak egy Ricky Stanicky nevű hamis személyt, hogy magára vállalja a felelősséget. Húsz évvel később... több»
Szereplők: Zac Efron, William H. Macy, John Cena, Lex Scott Davis, Nathan Jones
70 DC Szuperállatok ligája (2022)
(5) (9)
akció | animáció | családi | fantasy | kaland | krimi | sci-fi | vígjáték
HBO Max
Miután Lex Luthor foglyul ejti az Igazság Ligáját, Superman kutyája, Krypto néhány menhelyi háziállatokból álló csapatot tobroz, hogy kiszabadítsa gazdáját és társait. A kis... több»
Szereplők: Keanu Reeves, Dwayne Johnson, Kevin Hart, John Krasinski, Kate McKinnon
61 Mosolyogj 2 (2024)
(32) (2)
SkyShowtime
Miközben a popsztár Skye Riley (Naomi Scott) egy új világkörüli turnéra készül, ijesztő és megmagyarázhatatlan események gyötrik. A szörnyűségek fokozódnak, és a hírnév... több»
Szereplők: Drew Barrymore, Naomi Scott, Rosemarie DeWitt, Kyle Gallner, Parker Finn
57 Rokonszenvedés (2024)
(4) (7)
Disney+ | Telekom FilmPremier
Az össze nem illő unokatestvérek, David és Benji újra összejönnek egy lengyelországi túrára, hogy tisztelegjenek szeretett nagymamájuk előtt. A kaland akkor vesz fordulatot,... több»
Szereplők: Jesse Eisenberg, Kieran Culkin, Jennifer Grey, Will Sharpe, Kurt Egyiawan
61 Farkasember (2025)
(21) (7)
SkyShowtime (2025.08.25.) | Telekom FilmPremier
A Farkasember egy hátborzongató új film a Blumhouse-tól és Leigh Whannell író-rendezőtől, A láthatatlan ember alkotóitól. A Golden Globe-jelölt Christopher Abbott... több»
Szereplők: Ethan Hawke, Julia Garner, Christopher Abbott, Sam Jaeger, Matilda Firth
51 Túszdráma az Apple Store-ban (2025)
(5)
Netflix
Amikor egy fegyveres behatol egy Apple Store-ba Amszterdam szívében, a rendőrségnek kényes patthelyzetet kell megoldania. A film valós eseményeken alapul. több»
Szereplők: Loes Haverkort, Fockeline Ouwerkerk, Yasmin Karssing, Soufiane Moussouli, Marcel Hensema