Jackie Chan (galériánkban) több évtizedes pályafutása során számtalan hibát elkövetett. Ilyenkor általában eltört a lába, kificamodott a válla, fejre esett vagy épp orron találták egy seprűnyéllel. De ezekből a hibákból mindig kijött és mindig kijavította őket, ahogy arról látványos filmjei tanúskodnak. Nem is olyan régen viszont egy olyan hibát követett el, amit garantáltan megbánt azóta. Nem vállalt el egy szerepet.

Jackie Chan neve örökre összeforrt az egyszerre látványos és vicces verekedésekkel és persze olyan kaszkadőr mutatványokkal, amit sem előtte, sem utána még csak meg sem próbált senki utánozni. Talán jobb is. Viszont a színész felett is eljárt a kor és az utóbbi években már sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az olyan szerepekbe, ahol ténylegesen a színészi kvalitásait mutathatja meg a rajongóknak. Nem szeretné, ha örökre beskatulyáznák egy bohókás akciósztrának (erről mondjuk, már lekésett).

Éppen ezért bánhatja nagyon, hogy nem vállalta el a tavaly áprilisban debütált Minden. Mindenhol. Mindenkor főszerepét, holott azt a film készítői kifejezetten őrá írták. A film egy középkorú kínai nő, Evelyn kalandjait meséli el, aki bevándorlóként él Amerikában, ahol egy apró boltot vezet. Épp az adóbevallásával küszködik és próbál nem végleg elveszni a bürokrácia útvesztőjében, amikor kiderül, hogy ő a világ utolsó reménysége. Sőt, nem csak e világé, de az összes létező dimenzióé is egyben. De nincs neki ideje ilyen sületlenségekre, amikor mindjárt lejár az adóbevallás leadási határideje…!

A film hatalmas sikert aratott, mind a kritikusok, mind a nézők csak pozitívan beszélnek róla, a 7 Oscar-díjról már nem is beszélve. A készítők, Dan Kwan és Daniel Scheinert eredetileg Jackie Chant szerették volna a főszereplőnek, ezért még Kínába is elutaztak, hogy személyesen győzzék meg. A sztori ugyanis eredetileg a férjről szólt volna és a felesége lett volna a másodhegedűs. Csakhogy Jackie Channek egyszerűen nem fért bele a naptárába a projekt, így visszautasította a felkérést.

Ezért a készítők apró, de fontos változtatás mellett döntöttek: a férj helyett a feleség került a középpontba. Így lett az eredetileg mellékszereplőnek szánt Michelle Yeoh-ból főhős, a férjét pedig végül Jonathan Ke Quan játszhatta el. Ha esetleg nem tudnád mihez kötni a nevét, ő volt a kisfiú az Indiana Jones és a végzet temploma és a Kincsvadászok klasszikusokban...

akció | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték

Borzalmas fenyegetés készül eltörölni az összes, létező univerzumot. Látszólag semmi remény arra, hogy bárki is megmeneküljön, de talán még nincs minden veszve. A létet... több»