Ezért volt nagy hatással Scorsese a Joker-szólófilmre

A közeljövő filmbemutatóit összefoglaló nagy showműsor, amelynek során a legnagyobb produkciós cégek ismertetik a termésüket a mozitulajdonosokkal, a Las Vegas-i CinemaCon talán legnagyobb port felvert prezentációját Todd Phillips tartotta, aki új filmjét, a Joker-t mutatta be az összegyűlteknek. A film első előzetese azóta nyilvánosságra is került: Joaquin Phoenix gonosz bohóca fenyegető, sejtelmes, sötét hangulatot áraszt – a Másnaposok trilógia író-rendezője ezúttal egyáltalán nem viccel. Viszont nagyon tiszteli az egyik legnagyobb élő filmes mestert, Martin Scorsese-t, és nem fél ennek hangot adni.

A trailer bemutatója óta több szakújság, többek között a Hollywood Reporter is észrevette, hogy az előzetesre három klasszikus thriller hatását viseli magán: a Taxisofőr, a Dühöngő bika és A komédia királya. A Joker-hez hasonlóan mindegyik New Yorkban játszódik, és mindenek a főszereplője beleőrül abba, hogy a világ más, mint amilyennek szeretné; és mindegyiket Scorsese rendezte, a főszereplője pedig Robert De Niro. De Niro ebben a filmben is szerepel, és sokáig úgy volt, hogy Scorsese lesz az egyik executive producere.

– Nem A komédia királyának a közvetlen folytatását játszom a Jokerben, hogy mondjuk, az ottani figurám itt jelenik meg idősebb korában, vagy ilyesmi – nyilatkozta a színészkirály. – De az összefüggés mégis nyilvánvaló. Bár, én valószínűleg abba is belementem volna, hogy egy az egyben azt a dilinyóst játsszam újra.

IC Press