Jön a Szemfényvesztők 3

Bár a második rész sem került még a mozikba, máris megvan, ki rendezi a trilógia harmadik felvonását.

Közel két hónap múlva debütál a 2013-as sikerfilm, a Szemfényvesztők folytatása, azonban a filmet gyártó stúdió már most bejelentette, ki rendezi a harmadik epizódot.

A direktori posztot a Szemfényvesztők 2 élén álló Jon M. Chu (Step Up 3D, G.I. Joe: Megtorlás) kapta meg, ami jól jelzi, hogy a Lionsgate mennyire elégedett a második résszel.

A Szemfényvesztők 2 egy évvel azt követően azt követően veszi fel a fonalat, hogy hőseink sikeresen kijátszották az FBI-t, és a maguk oldalára állították a közvéleményt. A Négy Lovas visszatér, hogy leleplezzék egy erkölcstelen üzletember tevékenységét. Egy számítógépes zseni, Walter Marby azonban könnyedén keresztbe húzhatja a számításaikat, aki úgy tűnik, sikeresen túljárt az eszükön. Ahhoz, hogy tisztázhassák a nevüket, és felfedhessék az ördögi terv mögött álló lángelme kilétét, egy példátlan, és lehetetlennek tűnő trükköt kell kivitelezniük.

A film főszerepeiben olyan színészeket láthatunk majd, mint  Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo, Morgan Freeman, Woody Harrelson, Michael Caine, Dave FrancoDaniel Radcliffe és Lizzy Caplan.

A Szemfényvesztők 2 2016. július 10-én kerül a mozikba. 

Kövess minket Facebookon és Google+-on is!