Alighanem a  The VelociPastor előzetese azok számára lesz igazán tartalmas, akik úgy érzik kissé túlpörögtek az utóbbi hetekben a Bosszúállók: Végjáték körüli felhajtásban.

Ugyan több jelző is ráillik az alábbi rövid bejátszásra, de helyette inkább mutatjuk. Bár egyelőre nem tudni, hogy hivatalosan mikor is érkezik a film, mindenesetre érdemes lehet a trash megszállott rajongóinak elmerülni az alábbi néhány képsorban.

A film története szerint miután elveszíti szüleit, egy pap Kínába utazik, hogy megtanulja, miképp változhat dinoszaurusszá. Eleinte megrémíti új képessége, de egy prostituált meggyőzi, hogy használja erejét a bűn legyőzésére. A nindzsák pedig csak ezután következnek.

Szóval, a nézők valószínűleg szó szerint mindent megkapnak majd ettől a produkciótól. Az előzetes mellé pedig megérkezett a film legújabb posztere is. Lehet gyönyörködni, mi pedig éberen figyeljük, és értesítünk mindenkit, amint új hír érkezik a Velocipastorról. :)