83 Avatar  (2009)

Úgy tűnik James Cameront és stábját már kevésbé riasztja vissza a koronavírus miatt kialakult helyzet, hiszen a rendező és csapata a napokban újrakezdte az Avatar folytatásának forgatását Új-Zélandon.

Cameron további négy film elkészítését tűzte ki célul, a Fox megvásárlásával a franchise a Disney tulajdonába került, a Deadline legfrissebb értesülései alapján pedig a stúdió feje máris főhet az eszméletlen magas költségvetés miatt, hiszen négy film legyártása közel 1 milliárd dollárjába kerül majd a Disney-nek.

Bár a rendező mindenesetre biztos a dolgában, korábban ugyanis már több alkalommal is elmondta, hogy az Avatar 2 felülmúlja majd a tavaly mozikba került Bosszúállók: Végjáték bevételeit, amely a maga 2,798 milliárd dollárjával jelenleg minden idők legmagasabb bevételét termelő filmes produkciója, maga mögé utasítva ezzel a Titanicot és az Avatar első részét.

Persze kérdéses, hogy a további Avatar filmek miként is teljesítenek majd a kasszáknál, ezzel a befektetéssel ugyanis nem kis kockázatot vállalt a Disney vezetősége.