Karriert vált Stallone?

„Tudja, talán festőnek kellett volna lennem” – mondta Sylvester Stallone pénteken, amikor megnyitotta festményeinek eddigi legátfogóbb kiállítását. – „Ez biztosan sokkal kevesebb stresszt jelentett volna.”

A Rocky, a Rambo és A feláldozhatók sztárja a nyugat-németországi Hagenbe utazott a Sylvester Stallone: ​​A lét varázsa című kiállítás megnyitójára a Hagen Osthaus Múzeumban, amely szombattól február 20-ig tart. Mert bizony, Stallone egyébként elismert festő is!

Stallone-nak volt már néhány kiállítása a múltban, köztük egy 2013-as kiállítás a szentpétervári Állami Orosz Múzeumban és egy 2015-ös kiállítás a Musée d'Art Moderne et d'Art Contemporain Nizzában, Franciaországban. De a Hagen-show messze a legátfogóbb, amely Stallone teljes életművét követi nyomon, a 60-as évek végétől napjainkig.

„Hihetetlenül megtisztelő, hogy itt lóghatnak a munkáim, a világ legnagyszerűbb művészei mellett” – mondta Stallone. "Ez a galériavilág még mindig nagyon új világ számomra."

Stallone fiatalon kezdett festeni, olyan festők munkái ihlették, mint Jackson Pollack és Willem de Kooning, akiknek hatása jól látható a most kiállított korábbi műveken, amelyeket „Mike Stallone”-ként szignózott. Stallone csak akkor fordult az írás felé, és kezdte színészi karrierjét, amikor ezek az első művek nem keltek el. „5 dollárért adtam el őket, hogy buszjegyet vehessek” – emlékezett vissza.

Erős tematikus kapcsolat látható Stallone filmjei és művészete között. Több festménye Rambo és Rocky témájú, és feltárja a legismertebb karaktereit, és azok hatását a populáris kultúrára. A Rocky valójában festmény volt, mielőtt film lett volna. 1975-ös Finding Rocky című alkotásán Stallone egy esélytelen bokszoló karakterét ábrázolta, aki kap egy esélyt, hogy valami nagy dolgot érjen el. 

Annak ellenére, hogy festői tehetségét késve ismerték el, Stallone nem tervezi, hogy feladja napi munkáját. Nemrég kiadta a Rocky IV. rendezői változatát, és jelenleg A feláldozhatók 4. című akciófilmet forgatja.

dráma | sportfilm

Rocky Balboa már mindent elért, amit egy bokszoló elérhet Amerikában. Most azonban nem a sikerért, a pénzért, vagy a bajnoki címért száll ringbe, hanem azért, hogy bosszút... több»