A Mi és a Tűnj el! producerei ismét egy izgalmas horrorral készülnek a nyárra, amely várhatóan már a mozikban is megtekinthető lesz.

Az Antebellum történetének középpontjában egy sikeres író áll, akit váratlanul elrabolnak és visszaküldenek az időben. A nő a tizenkilencedik században találja magát, ahol rabszolgaként kell túlélnie a mindennapokat, a változás szele azonban közeleg, amelyben ő maga is kulcsszerepet játszik.

A főszerepben látható Janelle Monae alakítása már most lélegzetelállítónak ígérkezik, a fiatal színésznő egy friss interjúban pedig arról is mesélt, hogy szerepe igencsak feladta a leckét: “Tudtam, ha elvállalom ezt a megbízást, az érzelmileg is nagyon meghatározó lesz számomra. Ez a szerep azonban életem egyik legnagyobb kihívása elé állított.”

Az eredeti tervek szerint az Antebellum áprilisban került volna a mozikba, több nagy várományossal ellentétben azonban nem kell várniuk a rajongóknak egy évet a megjelenésre, hiszen a film augusztus 21-én debütál majd.