Elég erős évet zártunk mozis szempontból 2019-ben. Az év végére olyan ütős filmek érkeztek, mint a Joker, az Az Ír vagy épp a Volt egyszer egy... Hollywood. Közülük kettő szépen be is zsebelte a nekik megjósolt Oscar-díjakat. De ne feledjük: volt egy másik hatalmas sikert aratott film is tavaly. Méghozzá a Bosszúállók: Végjáték, amely valahogy elkerülte a zsűri figyelmét. Mindössze egyetlen jelölést kapott, de azt sem nyerte meg, ez pedig kiverte a biztosítékot a rajongóknál.

Azt nehéz lenne elvitatni, hogy a Bosszúállók: Végjáték az év legjobban várt filmje volt. Ennek megfelelően is teljesített a kasszáknál, de ami ennél is fontosabb, hogy mind a kritikusok, mind a rajongók imádták a Marvel moziverzum első három fázisának nagy fináléját. A filmkészítők meg is dolgoztak az elismerésért, ugyanis a jó három órás szuperhős eposz végére olyan csatajelenetet rittyentettek, amire mindenki elismerően csettinthetett.

A film kizárólag egyetlen kategóriában kapott jelölést, méghozzá a legjobb vizuális effektus kategóriájában. Itt olyan alkotásokkal versengett a díjért, mint a Star Wars: Skywalker kora, Az oroszlánkirály, Az Ír, valamint az 1917. És ez utóbbi el is vitte előle az aranyszobrocskát, amitől fel is robbant a közösségi média.

A Bosszúállók: Végjáték rajongói értetlenül állnak a döntés előtt, mivel véleményük szerint látványvilágban aligha lehet egy napon említeni a szuperhős finálét és bármely más alkotást a kategóriában. Sokan egyenesen rablást kiáltottak a Twitteren, miszerint az Oscar zsűrije egyszerűen elrabolta kedvencüktől az elismerést. Voltak, akik csak csalódottságuknak adtak hangot, mások viszont kikeltek magukból. Persze valójában teljesen feleslegesen.

Ezzel aligha lehet változtatni bármin is, azt pedig nehéz elvitatni az 1917-től, hogy az is egy piszok ügyesen megvalósított mozi lett. Azon viszont lehet rágódni, hogy ha a Fekete Párduc pár éve Oscart nyerhetett, akkor talán a Bosszúállók: Végjáték is megérdemelt volna egyet…

Thanos (Josh Brolin) betartotta az ígéretét, végrehajtotta a tervét és megsemmisítette az univerzum felét. A Bosszúállók tehetetlenek, a Földön eluralkodott a káosz. Amerika Kapitány (Chris Evans) és a többi túlélő hős tudomására jut, hogy Nick Fury (Samuel L. Jackson) csak a végzetes katasztrófa előtt tudott vészjelzést küldeni és megerősítést kérni. A szuperhős közösség Marvel Kapitánnyal karöltve készül az ellenfél elleni küzdelemre. Csapatukhoz újra csatlakozik Ant-Man (Paul Rudd) is.