A The Drew Barrymore Show-ban adott interjúban Chris Pratt (galériánkban) megosztotta a feleségével, Katherine Schwarzeneggerrel való találkozásának történetét. 

A galaxis őrzői színésze arról beszélt, hogy először a templomban látta meg Katherine-t, és azonnal megtetszett neki, annak ellenére, hogy akkoriban összetörtnek és nagyon sokat küszködött. 

Elmondta, hogy körülbelül öt-hat évvel ezelőtt találkozott az ikonikus akciósztár lányával, és onnantól kezdve gyorsan alakultak a dolgok. 

“Istennek van egy gyorsító gombja, tudod, amikor eljön a megfelelő alkalom, akkor bumm.”

"Beleszerettem, megházasodtam, és most van két gyönyörű lányunk. Nagyon jó érzés.”

Pratt hangsúlyozta az időzítés és a hit fontosságát a megfelelő partner megtalálásában. 

"Volt egy pillanat az életemben, amikor nagyon küzdöttem, és nagyon összetörtnek éreztem magam” - mondta, majd hozzátette, hogy a felsőbb erőhöz, a valláshoz fordult. .

“Nem sokkal később pedig találkoztam álmaim nőjével. Minden az időzítésen múlik. Van egy tökéletes terv számodra. Hinned kell benne.”

A közelmúltban Katherine is megjelent Barrymore műsorában, hogy beszéljen a The Gift of Forgiveness (A megbocsátás ajándéka) című könyvéről.

Pratt új filmje, A galaxis őrzői: 3. rész május 4-től a mozikban.

akció | kaland | sci-fi | thriller | vígjáték

A galaxis őrzői harmadik felvonásában hőseinknek ismét minden erejükre, leleményességükre és persze összetartásukra is szüksége lesz, hogy szembe tudjanak nézni az új... több»