Közönségkedvenc gyilkológép: Hány embert ölt meg John McClane? Eláruljuk!

Az akciófilmek és horrorfilmek rajongói rendszeresen matekoznak, hogy kedvenc karaktereik mégis hány emberrel végeztek a filmjeikben. Ilyen szempontból vannak igazi mészárosok, akiket mégis imád a közönség. Horror vonalon tipikusan ilyen arc Jason Voorhees, a Péntek 13 franchise állandó gyilkosa, aki eddigi pályafutása során 157 emberrel végzett. De Rambo lelkén is legalább 127 ember halála szárad. De mi a helyzet a szorult helyzetek igazi bajnokával, John McClane-nel?

A Die Hard filmek a ’80-as és ’90-es évek legjobbjai közé tartoztak még azokból az időkből, amikor Bruce Willis is igazi aranykorát élte. Sajnos az első három filmet egy közepes negyedik majd egy kínos ötödik követte, de tervben van már egy hatodik rész és egy sorozat is.

Szóval eddig öt filmben láthattuk John McClane-t harcolni az ilyen-olyan bűnözőkkel. Volt köztük terroristának álcázott bankrabló (egy egész család), egy hadvezér kiszabadításáért küzdő zsoldos, sértődésből az USA egész infrastruktúráját térdre kényszerítő kocka és persze az oroszok is előkerülnek. És mint általában, ezek a rosszfiúk kisebb hadsereggel vették körbe magukat, amiket John McClane általában egymaga tett hűvösre.

De mégis hány emberrel végzett mindenki kedvenc New York-i rendőre? Sok más franchise esetében a megölt emberek száma az újabb epizódokkal egyre csak nőtt, ám ez nem igaz a Die Hard filmekre. Olyannyira nem, hogy szándékosan vagy véletlenül, de az ötből három filmben is pont ugyanannyi gengszter húzta a rövidebbet Johnnal szemben.

A Drágán add az életed!-ben csak a Nakatomi plázát elfoglaló rablókkal nézett szembe, ebben a balhéban végül tíz embert ölt meg. A Még drágább az életed repülőtéri kalamajkája követelte toronymagasan a legtöbb emberéletet (és nem csak a lezuhant repülők miatt), hiszen John itt huszonnégy emberrel végzett. Ezt követően viszont már visszafogta magát mind a három maradék balhéja során. A Die Hard - Az élet mindig drága, a Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed és a Die Hard - Drágább, mint az életed során ugyanis egyaránt tizenhárom-tizenhárom embernek oltotta ki az életét.

Összeadva e számokat tehát kijön, hogy John McClane az általunk ismert eddigi akciói során összesen hetvenhárom gazfickótól szabadította meg a világot. És ha egyszer tényleg elkészül a hatodik rész (ne adj isten, a sorozat), akkor ez a szám garantáltan tovább nő majd.