Tetszenek még emlékezni a Haláli hullák hajnala című filmre? Edgar Wright remeke addig sosem látott műfajt teremtett: romzomkom volt, vagyis romantikus zombikomédia.
Mint mondják, valahányszor újranézzük ezt a filmet, újabb és rejtett poénokat fedezhetünk fel benne. Könnyen meglehet, a forgatókönyvíró-rendező új műve, a Utolsó éjszaka a Sohóban hasonló alkotás. Wright azt mondja, szabályos lélektani horrorról van szó, amelyben egyre nő a feszültség, de ezt nem kell neki elhinni, van a filmben bőven csavar.
A történet ezúttal személyes indíttatású. A rendező vidékről verekedte föl magát Londonba, csakúgy, mint a hősnő, Eloise (Thomasin McKenzie), aki azért megy a fővárosba, hogy divattervező legyen. A lány karrierépítés közben olyan helyzetbe kerül, hogy elveszítheti a józan eszét, rosszabb esetben az életét is. A történetben ugyanis fontos szerepet kap az időutazás: Eloise odavan a hatvanas évek stílusáért, és kiderül, hogy kommunikálni tud a múlttal. „A hatvanas évek úgy maradt meg rózsaszín árnyalattal átitatott emlékezetünkben, hogy miniszoknyás csajok flangálnak a Carnaby Streeten – mondja Wright. – Ez pompás, de ők csak a népesség felső két százalékát alkották. A kérdés az, mi történt a fennmaradó 98 százalékkal.”
A film másik főszereplője Anya Taylor-Joy, az Emma sztárja, aki idén valószínűleg A vezércsel című tévésorozatért fog Arany Glóbuszt kapni.
A film további érdekessége, hogy Wright körbezeti a nézőt az egykori éjszakai Sohóban, amely a társasági és kulturális élet, egyáltalán az élet központja volt Londonban. Persze Wright fantáziáját nem elsősorban a jelenség kulturális vetülete mozgatja meg: „Érdekelnek azok a dolgok, amelyek megmutatják a város sötétebb oldalát.”