2020.11.25   szerző: GGS   hozzászólások: 0

Ha van színész, akinek már szinte kampányoltak a rajongók egy Oscar-díjért, az Leonardo DiCaprio. A tehetségét aligha lehet elvitatni tőle, amit jól mutat, hogy eddigi pályafutása során féltucat alkalommal jelölték a legnagyobb filmes elismerésre. Végül az áhított díjat 2016-ban A visszatérő főszerepéért kapta meg. Pedig az a szerep szinte semmiben sem hasonlított a korábbi alakításaira.

A visszatérő főhőse Hugh Glass, aki az 1800-as évek vége felé többedmagával nyugatnak indul, hogy szőrmével kereskedjen. Csakhogy az egyébként is nehéz és veszélyes út során medve támad rá, és nagyon súlyosan megsebesíti. Bár túléli a támadást, a társai végül úgy döntenek, hogy menthetetlen és a sorsára hagyják. Ám ahhoz túl nagy benne az élni akarás, hogy feladja, így végül a lehetetlennel határos módon túléli a megpróbáltatásokat és útnak indul, hogy bosszút álljon az őt cserbenhagyókon.

Leonardo DiCaprio kétségtelenül hatalmasat játszott ebben a filmben is. Egy korábbi interjúban viszont érdekes részleteket árult el a forgatásról. Az egy dolog, hogy a feszített tempó miatt szó szerint mindenki rendkívül stresszesen dolgozott, ami valamelyest vissza is köszön a filmben. Az viszont egy másik, hogy rengeteget kellett faragnia Hugh Glass karakterén, hogy olyan legyen, amilyet végül a vásznon láthattunk.

A színész elmondása szerint szinte minden rendezői megbeszélésen azt kérte Alejandro González Iñárritu rendezőtől, hogy töröljék a szövege nagy részét. Mindig talált valamit, amiről úgy érezte, hogy csak felesleges szócséplés lenne, ami abszolút nem illik Hugh Glass karakteréhez.

Leonardo DiCaprio szerint ugyanis Hugh Glass nem az a feleslegesen beszélő típus, hanem épp az ellenkezője. Csak akkor szólal meg, ha nagyon muszáj és akkor is csak nagyon röviden és tömören fogalmaz. Ez ugyanis a vadonban való túlélés egyik záloga, ezt próbálja megtanítani a fiának is.

Hogy mennyire lett igaza a színésznek, azt jól mutatja a film fogadtatása és persze az, hogy sok-sok év várakozása után ezért a szerepért kapta meg végül az Oscar-díjat.