1882. október 20-án született a világ egyik legismertebb filmszínésze, Lugosi Béla, akit a mai napig a horror “koronázatlan királyaként” tartanak számon. Kétségtelen, hogy Lugosi egyik legmeghatározóbb szerepe Drakula gróf, de nézzük is egy kicsit részletesebben, hogy ki is volt ő.

1. Pályafutása a  Magyar Nemzeti Színháznál

Lugosi Béla fiatalkorára vonatkozó részleteket rejtélyek homálya övezi. Egy 1929-es interjúban bevallotta, hogy "az egyszerűség kedvéért mindig is jobbnak tartotta, ha élete korai éveiről hazugságokat állít”. Annyi viszont tudható, hogy Blaskó Ferenc Dezső Béla Ferenc néven látta meg a napvilágot.  Azt is tudjuk, hogy hivatásos színpadi debütálására valamikor 1901-ben vagy 1902-ben került sor. 1903-ra Lugosi már állandó munkát vállalt különböző társulatoknál, amelyek révén operákban, operettekben és színdarabokban is fellépett. A legnagyobb hazai sikert pedig, amit el tudott érni, hogy a Magyar Nemzeti Színháznál 34 különböző darabban kapott szerepet.

2. Az első világháború

A háború nem kímélet Lugosi életét sem. 1914-ben önként jelentkezett az osztrák-magyar hadseregbe. A következő másfél évben a 43. magyar királyi gyalogezred hadnagyaként harcolt az orosz csapatok ellen. A Kárpátokban teljesített szolgálata során Lugosi háromszor is megsebesült. Sérüléseiből felgyógyulva 1916-ban kilépett a fegyveres erőktől, majd folytatta a munkát a Nemzeti Színháznál.

3. Hiányos angol nyelvtudással a Broadwayn

1920 decemberében vándorolt ki az Egyesült Államokba egy teherhajó fedélzetén. Két évvel később a Great White Way című darabban láthatta őt a közönség. 1922-ben a  The Red Poppy című Broadway-darabban alakította Fernando karakterét. Ezekben az időkben angol nyelvtudása rendkívül hiányosnak volt mondható, így a szövegeit fonetikusan memorizálta.

4. Rögös út a siker felé

A Bram Stoker Drakula című regénye alapján készült színdarab 1924-ben mutatkozott be Londonban. Lugosi Bélában egy bizonyos Horace Liveright nevű producer látta meg a potenciált, aki el akarta készíteni a darab amerikai változatát. “Teljesen más volt, mint a szokásos romantikus karakterek, akiket játszottam” - nyilatkozta a szereppel kapcsolatban Lugosi. Az Universal 1930-ban adott zöld utat a projektnek, mivel azonban Lugosi nem számított éppen befutott színésznek, nem igazán szerették volna őt szerződtetni a szerepre.

5. A nők bálványa

Lugosi elmondása és becslése szerint, amíg a Broadwayn játszotta a grófot, a rajongói levelek több mint 97 százaléka női rajongóktól érkezett. “Amikor a Drakulában szerepeltem a színpadon, a közönségem nagyrészt nőkből állt"- olvasható az Universal egyik sajótkönyvében, amelyben a színész azt is hozzáteszi, hogy a közönség férfitagjait is főként hölgyek rángatták el az előadásra.

6. Egy újabb szörny kilátásban

Az 1931-ben bemutatott Drakula gyorsan az év egyik legnagyobb sikere az Universaltól (egyes filmtörténészek szerint a film egyedül mentette meg a csődtől a stúdiót). A hatalmas siker ráadásul Lugosit karrierje során először tette igazán ismertté. A Drakula kasszasikere után az Universal zöld utat adott Mary Shelley Frankensteinjének is, ekkor már Lugosi egyértelmű döntésnek számított a szereposztás kapcsán, ő viszont visszautasította a felkérést, mivel a karakternek nem igazán jutott szöveg, így ő maga is azt gondolta, hogy ez sokkal inkább egy statisztának lenne megfelelő, mint egy valódi színésznek.

7. A focirajongó Lugosi

Lugosit 1935-ben a Los Angeles-i labdarúgóliga tiszteletbeli elnökévé nevezték ki. Lelkes szurkoló volt, rendszeresen láthatták őt a Loyola Stadionban, ahol időnként ő végezte el a kezdőrúgást. Mindemellett helyi magyar csapatokat támogatott anyagilag, így a Los Angeles-i Magyar futballklubot is. Amikor a csapat 1935-ben megnyerte az állami bajnokságot, az egyik újság azt írta, hogy a játékosok "az állami kupával visszatértek Drakula kastélyába".

8. Egy másik hobbi: a bélyeggyűjtés

Lugosi negyedik felesége, Lillian Arch azt állította, hogy Lugosi több mint 150 000 bélyeget tartalmazó gyűjteményt tartott fenn. Egyszer, egy 1944-es bostoni utazás alkalmával azt mondta a sajtónak, hogy a város mind a 18 rezidens filatéliai kereskedőjét fel akarja keresni. Lugosi ikonikus Drakula-alakjának képe méltán jelent meg a posta által 1997-ben kiadott emlékbélyegen.

9. Az Bud Abbott és Lou Costello találkozik Frankensteinnel-incidens

Ebből a produkcióból Lugosi Béla kis híján kimaradt, mivel a stúdió azt gondolta róla, hogy meghalt. A legendás színész végül népszerűsítette a vígjátékot, az egyik emlékezetes szkeccsben a híres színész saját magát alakítva azt állította, hogy csörgőkígyós hamburgert eszik vacsorára.

10. Lugosi Béla temetése

Bár Lugosi nehezményezte, hogy a későbbi években mindig Drakula szerepével azonosították őt, végül azt kérte, hogy a gróf jellegzetes ruhadarabjában helyezzék végső nyugalomra.

86 Drakula  (1931)

fantasy | horror

Lugosi Béla magyar származású, Amerikában befutott filmszínész lényegében a Drakula című horror főszerepével vált igazi csillaggá. Egy fiatal ügyvéd, Mr. Renfield Erdélybe... több»