A Zúzógép január 23-án kerül fel a HBO Max kínálatába, írta meg a Variety. Bízunk benne, hogy itthon is láthatjuk majd a platformon Dwayne Johnson eddigi egyik legdrámaibb szerepét, de a magyar premiert egyelőre nem jelentették be.

Benny Safdie rendezése a kétszeres UFC nehézsúlyú bajnok Mark Kerr életét dolgozza fel; a filmben Johnson mellett Emily Blunt alakítja Kerr feleségét, Dawn Staples-t. Kerr 1997 és 2009 között versenyzett, pályafutása során négy ADCC-világbajnoki címet szerzett, Safdie pedig ezzel a filmmel debütált önálló nagyjátékfilmes rendezőként

Bár a mozipremier szerény, 5,9 millió dolláros nyitóbevételt hozott, Johnson hangsúlyozta, hogy számára a szerepvállalás és a teljes átalakulás volt a legfontosabb, és háláját fejezte ki Safdie felé a bizalomért. A film Johnson és Blunt második közös munkája a Dzsungeltúra után, és a színészek a jövőben újra együtt dolgoznak majd egy Martin Scorsese által jegyzett hawaii krimithrilleren.

A film itthon december 12-én került a mozikba, 8 millió forintos bevételt ért el, illetve 70%-os közönségértékelést a Mafabon.

Mutatjuk a film előzetesét idelent, további friss hírekért pedig csak görgessetek lejjebb!

70 Zúzógép  (2025)

akció | dráma | életrajzi

A 90-es évek végén az ígéretes MMA-s, Mark Kerr célja, hogy a világ legjobb harcosává váljon. Azonban nemcsak ezzel a kihívással kell megbirkóznia: opioidfüggősége és a... több»