A film múlt héten nyilvánosságra hozott előzetese új mérföldkő a Sony történetében.

Múlt héten került fel az internetre a Pókember – Idegenben első trailere, mely azonnal nézettségi rekordot hozott a Sonynak. A film előzetesét mindössze 24 óra alatt 150 milliószor játszották le a videomegosztó portálokon, amivel a trailer 35 millió lejátszást vert rá a Sony korábbi rekorderére, a Pókember: Hazatérésre.

Bár állítólag a Disney meg szerette volna várni a Végjáték premierjét, és csak utána előrukkolni a Pókember: Idegenben trailerével, a döntés a Sony kezében volt. Ha igazak a hírek, hogy az Idegenben története a Bosszúállók: Végjáték után játszódik, némileg jogos lehet a rajongók felháborodása, akik szerint a trailer elspoilerezte a nagy finálét. Ez persze legfeljebb is csak részben igaz, hiszen azt mindvégig tudtuk, hogy lesz újabb Pókember film, így azt is, hogy Peter Parker halála nem lehet végleges, és abban is biztosak vagyunk, hogy a Végjáték fog még tartogatni meglepetéseket, miközben minden fontos kérdésre választ fogunk kapni.

A Pókember: Idegenben sztorija egy európai tanulmányúttal veszi kezdetét, azonban amikor feltűnik a színen Nick Fury, Peter Parkerre egy minden korábbinál nagyobb feladat hárul majd.

A film rendezői székét Jon Watts foglalhatja el, míg a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk majd, mint Jake GyllenhaalSamuel L. JacksonMichael KeatonMarisa TomeiCobie SmuldersJon FavreauTom Holland és Zendaya.

A Pókember – Idegenben július 4-től látható a hazai mozikban. A magyar szinkronos előzetest idelent tudjátok megnézni.

Pókember számára nincs megállás, úgy tűnik, hősünk sosem lazíthat. Miközben a falmászó többször bizonyította, hogy egymaga képes megszabadítani a világot az ellenlábasoktól, de akár csapattagként is helyt áll a harcban, úgy érzi, eljött az ideje, hogy kortársaihoz hasonlóan ő is kiruccanjon kicsit. Útnak indul barátaival, hogy bebarangolják Európát. A felhőtlen szórakozást azonban egy korábban ismeretlen ellenfél támadása szakítja félbe. Mysterio soha nem látott erővel bír, lehetséges, hogy Pókember erősítésre szorul és a bosszúállók támogatását kéri.