2020.03.25   szerző: csd   hozzászólások: 0

Szerte a világon komoly intézkedéseket vezettek be a koronavírus megfékezése érdekében, így a mozik is kénytelenek egy ideig szüneteltetni a vetítéseket, mindez azonban nem jelenti azt, hogy a stúdiók ne reagáltak volna azonnal a problémára.

A pandémia súlyosan érinti a filmipart is, így hatalmas anyagi kieséssel számolnak mindenütt, arról pedig nem is beszélve, hogy a legtöbb premiert már most elhalasztották. Nemrégiben az Universal Pictures tette 20 dollár fejében elérhetővé 48 óráig a friss megjelenéseit, köztük az Emmat, A láthatatlan embert, illetve a Vadászatot.

A Warnernél már felmerült, hogy az idén júniusban érkező Wonder Woman 1984 is online elérhető lesz majd, ám egyelőre mindez továbbra is kérdéses marad. A Sony mindenesetre már most hasonlóan reagált, így az alig két hete mozikba került Bloodshot szintén elérhetővé vált 19 dollár 99 centért 48 óra erejéig.

Bár a Bloodshot nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A képregényadaptáció Vin Diesellel a főszerepben mindössze 24,2 millió dolláros bevétellel zárt a nyitóhétvégén a közel 45 millió dolláros költségvetéssel szemben, ez a teljesítmény pedig nem feltétlenül írható a koronavírus rovására.

A Sony mindenesetre reagált a megjelenéssel kapcsolatban, amelyben többek között azt is kifejezték, hogy a járvány lecsengésével remélhetőleg hamar talpraáll majd a teljes filmipar.