Még 2017-ben mutatták be a hazai mozik Jordan Vogt-Roberts Kong: Koponya-sziget című rendezését, ha pedig annak idején lemaradtál volna róla, már bepótolhatod az HBO Maxon.
A projektet egyébként még 2014 júliusában jelentették be a San Diego-i Comic-Conon, eredetileg a Universal Pictures fejlesztette az alkotást, mint a klasszikus King Kong eredettörténetét, ám később a projekt átkerült a Warner Bros.-hoz, hogy közös filmes univerzumot hozzanak létre Godzillával.
A történet 1944-ben indul, amikor két pilóta, az amerikai Hank Marlow és a japán Gunpei Ikari, lezuhan egy titokzatos szigeten a Csendes-óceánon, ahol rövidesen azzal kénytelenek szembesülni, hogy ott a hatalmas Kong "uralkodik". Évtizedekkel később, 1973-ban Bill Randa, a Monarch nevű titkos szervezet vezetője kormányzati támogatást kap, hogy kutatóexpedíciót indítson a nemrég felfedezett Koponya-szigetre. A csapat tagjai között van Preston Packard alezredes és katonái, James Conrad, a tapasztalt nyomkövető, valamint Mason Weaver fotós, hamarosan pedig ők maguk is szembesülnek azzal, miféle lények élnek a szigeten.
A 185 millió dollárból készült produkció mintegy 568 millió dollárt hozott világszerte, ráadásul olyan nevekkel büszkélkedhet a stábban, mint Samuel L. Jackson, Tom Hiddleston, John Goodman, Brie Larson, John C. Reilly, Richard Jenkins és Toby Kebbell.
A Kong: Koponya-sziget tehát már elérhető a platformon, ne feledjétek, hogy az HBO Max-ikonra kattintva közvetlenül is elérhetitek a lejátszást, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál, illetve ha megnéztétek, várjuk véleményetek róla ITT, ezzel is segítve a hazai közösséget, érdemes-e megnézni.
Kedvcsinálóként nézzetek meg egy előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!
77 Kong: Koponya-sziget (2017)
akció | fantasy | kaland | katasztrófafilm | sci-fi
A Csendes-óceán egy távoli, feltérképezetlen szigetére különös expedíció érkezik. Vegyes csapat: kutatók, természettudósok, üzletemberek és katonák is vannak köztük, de... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, Tom Hiddleston, John Goodman, Brie Larson, John C. Reilly




