A Nagyon rossz előérzetem van már a címével is elvégzi a horror egyik legizgalmasabb trükkjét: elárulja, hogy rossz dolog vár ránk, mégis egyre közelebb hajolunk a történethez, mintha a saját kíváncsiságunk lenne az, ami beljebb taszít minket a sötétbe.
Haley Z. Boston új sorozata ezt a paradoxont használja ki könyörtelen pontossággal. Boston – aki korábban Guillermo del Toro: Rémségek tára című antológiájába és A cseresznye vadiúj íze szürreális világába írt epizódokat – most először vezet teljes sorozatot, és már az első pillanattól látszik, hogy az ő horrorja nem a hirtelen sikolyokról, hanem a lassan, szinte lélegzetvételekkel együtt épülő rettegésről szól. A Duffer testvérek produceri felügyelete pedig csak tovább mélyíti ezt a lüktető, különös világot, írta meg a Tudum.
A történet egyetlen hétre fókuszál
Rachel és Nicky esküvőjének előkészületeire, arra az időszakra, amikor egy kapcsolat elvileg a legtörékenyebb, mert már minden döntés meg lett hozva, mégis minden bizonytalanság egyszerre talál utat a felszínre. Boston szerint a sorozat hangulata valahol a Carrie és a Rosemary gyermeke között lebeg, ahol a feszültség soha nem egyetlen jelenetben csapódik le, hanem folyamatosan ott vibrál a szereplők között, a párbeszédekben, az egymásra vetett pillantásokban, és az olyan apró részletekben, amelyekről csak akkor vesszük észre, hogy baljósak, amikor már késő. A humor és a groteszk is finoman átszövi ezt a világot, ahogy a hétköznapi helyzetekből lassan kihámlik a valami más, valami idegen, valami, amit nem tudunk megfogalmazni, de érezzük, hogy nincs a helyén.
Boston saját élményei is visszaköszönnek a történetben
Gyerekkorában édesanyja úgy fogalmazott: „Csak arra vigyázz, hogy ne a rossz emberhez menj hozzá.” A sorozat végig ezt az ősi félelmet járja körbe: honnan tudjuk, hogy akit szeretünk, valóban az, akinek hisszük? Mi történik, ha a kétség, amelyet évekig elnyomtunk, pont az esküvő hetén kezd el erőszakosan visszakopogni?
A forgatókönyvírók beszélgetései is ezek körül forogtak: Boston szerint rendkívül inspiráló volt hallgatni az írók saját történeteit a házasságról és a kötődéstől való félelmeikről – és ezekből a személyes élményekből születtek azok a jelenetek, amelyekben a horror szinte észrevétlenül fonódik rá a hétköznapi bizonytalanságokra.
A forgatás Boston számára is különleges élmény volt
A pilot epizód felvételei során, amikor Morrone és DiMarco a karaktereik első jeleneteit játszották, ő a hátsó ülésen ült, és úgy érezte, mintha valóban együtt utazna azokkal a figurákkal, akiket egy év alatt e-mailben küldött el saját magának, jelenetről jelenetre, ahogy lassan kirajzolódott a történet íve. A sorozat minden szintjén érződik ez az írói közelség: mintha egy napló lapjaira épülne, amelyet valaki csak félig mert megírni, félig pedig inkább titokban tartott volna – pontosan azért, mert félt attól, milyen válaszokat találna.
A széria tehát nem csupán egy esküvő előtti káosz története, hanem egy generáció félelmeinek lenyomata is: mi van, ha rosszul választunk? Mi van, ha a bizonytalanságunk jogos? Mi van, ha a szerelem nem elég erős ahhoz, hogy elnyomja a sötétebb ösztöneinket?
Boston horrorja ebbe ás bele egyre mélyebben, minden epizódban közelebb vezetve ahhoz a ponthoz, amelyet már a cím is előre jelez – és a néző mégis ott marad, végig a szereplők mellett, mert a rettegés itt nem külső fenyegetés, hanem belső felismerés. És nincs annál félelmetesebb.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb!