Ma került fel a Disney+-ra a Sally Ride: Az első amerikai űrhajósnő című történelmi-életrajzi dokumentumfilm. A Cristina Costantini által rendezett és producált film Sally Ride életét és karrierjét, valamint Tam O'Shaughnessyvel való kapcsolatát mutatja be családtagokkal és volt űrhajósokkal készült interjúkon, valamint Ride archív videóin keresztül.
Sally Ride (1951–2012) volt az első amerikai nő, aki 1983-ban a Challenger űrrepülővel az űrbe jutott. A fizikus a NASA űrhajósa lett, később pedig a UC San Diego professzoraként dolgozott, és 2013-ban posztumusz megkapta a Presidential Medal of Freedom-et.
Tam O’Shaughnessy (1952–), egykori profi teniszező, iskolapszichológus, gyermekkönyvíró, aki pályafutása során társult Ride-dal – mind üzleti, mind személyes téren. Ő volt az egyik alapítója a Sally Ride Science szervezetnek, amely a fiatalok, különösen lányok STEM-témákba (természettudomány, technológia, műszaki tudományok és matematika) való bevonására fókuszál. Jelenleg O’Shaughnessy az intézmény igazgatója, mely nonprofit szervezetként üzemel UC San Diegóban.
Ride és O’Shaughnessy tinédzserként együtt teniszeztek, majd felnőttként romantikus viszony alakult ki köztük. 27 évig tartó párkapcsolatuk sokáig titokban maradt a nyilvánosság előtt.
A film pozitív értékeléseket kapott, a Rotten Tomatoes oldalon 79 százalékon áll jelenleg 14 kritikus értékelésének alaján.
Ha még nem láttad a filmet, a mafabos adatlapról a Disney+ logóra kattintva el is indíthatod, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!