Az 1986-ban Csernobilban bekövetkezett atomkatasztrófát aligha kell bárkinek is bemutatni. Az emberiség történetének egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája volt, amely közvetlenül is ezrek haláláért volt felelős, míg közvetetten megbecsülni is nehéz, hogy hány ember életére volt hatással. Az HBO néhány évvel ezelőtt már készített egy nagyon sikeres minisorozatot, amely a négyes reaktor robbanásáról és az azt követő hónapok mentési munkálatairól szólt. Most pedig készítettek egy dokumentumfilmet, amely a katasztrófa egy másik igen sötét oldalát tárja fel.
Ma már az is mindenki számára nyilvánvaló, hogy a katasztrófa után a Szovjetunió mindent elkövetett, hogy titokban tartsa azt. Megpróbálták a lehető leghosszabb ideig eltussolni az ügyet ahelyett, hogy azonnal figyelmeztették volna az európai országokat a rájuk leselkedő láthatatlan veszedelemre.
A Chernobyl: The Lost Tapes egy olyan dokumentumfilm, amely nem a katasztrófával, nem is a szovjet rezsim nemzetközi hallgatásával foglalkozik. Hanem azzal a döbbenetes mértékű hazugsággyárral, amellyel a saját népét, azon belül is főleg a katasztrófában közvetlenül érintett helyi lakosokat igyekeztek kordában tartani. Lehet persze azt is gondolni, hogy a rengeteg ferdítés, hazugság és terelés pusztán a tömeges pánik kirobbanásának elkerülése miatt volt szükséges.
A dokumentumfilmben rengeteg korábban még sosem látott felvételt nézhetünk meg, amelyek egy része a szovjet kormány által rendelt propagandaanyagok voltak. Azt sugallták, hogy egyáltalán nincs baj, nem hogy nem veszélyes mértékű a sugárzás, de valójában a sugárzás káros hatása nem több puszta mítosznál. Láthatunk fiatal, erejük teljében lévő katonákat viccelődve beöltözni szedett-vedett kezeslábasokba. Ali néhány milliméter vastag ólommellényeket venni magukra, az alsónadrágjukat pedig lepedőkkel kitömni, mintha az bármitől is megvédhetné őket. És közben azzal viccelődni, hogy mennek Csernobilbe eltakarítani a háztetőről a törmeléket.
A szovjet vezetés a lakosságot is azzal hitegette, hogy nincs okuk a félelemre, sőt, mindent elkövettek, hogy a lakosság jelentős része eleve tudomást se szerezzen a katasztrófáról. Alig néhány nappal a robbanás után Kijevben katonai felvonulást tartottak. Az Egészségügyi Minisztériumban volt egy titokban tartott osztály, ahol kifejezetten a sugárfertőzötteket kezelték. Az itt dolgozó orvosok első ránézésre tudták, hogy melyik beteg menthető és melyik nem. Utóbbiakkal eleve nem is foglalkoztak.
