Céline Sciamma új filmje hangos sikert aratott az idei Cannes-i Filmfesztiválon, ahol elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat, a nézők tapsviharral fogadták, míg a kritikusok nem győzték méltatni eredetiségét. A film csütörtökön a hazai mozikba is megérkezett.

Héloïse-ról (Adèle Haenel) portrét rendel grófi családja, hogy a festmény segítségével házasítsák ki. A fiatal lány viszont nem akarja elveszíteni a szabadságát, mindent megtesz a kényszerházasság ellen, így a Bretagne-i szigetre érkező festőnő, Marianne (Noémie Merlant) társalkodónőnek adja ki magát, hogy megfigyelhesse a vonásait. A közös séták során Marianne-nak nemcsak arra kell vigyáznia, hogy Héloïse előtt ne derüljön ki az igazi feladata, de egyre nehezebben tud ellenállni a lány vonzerejének is. A Portré a lángoló fiatal lányról Cannes-ban hatalmas sikert aratott. A Time magazin a korabeli tabukon áthágó filmet „gyengéd és összetett szerelmes történet”-nek, az Indiewire pedig egyenesen „festői mestermű”-nek titulálta.

A film rendezői székét Céline Sciamma foglalhatta el (Tomboy, Csajkor), míg a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk majd, mint Adele Haenel, Valeria Golino, Noémie Merlant, Luàna Bajrami, Christel Baras, Armande Boulanger és Guy Delamarche. A forgatókönyvet Céline Sciamma szerezte.

Íme 8 érdekesség a premierfilmről, amit nem árt tudnod, mielőtt jegyet váltasz:

  • Céline Sciamma rendező, és a főszerepet alakító Adéle Haenel korábban egy párt alkottak.
  • Céline Sciamma rendezőnő kimondottan Adéle Haenelre írta Héloïse szerepét.
  • Marianne festményeit valójában egy francia művész, Héléne Delmaire festette.
  • A filmben mindössze néhány rövid párbeszéd hangzik el.
  • A Portré a lángoló fiatal lányról Adéle Haenel és a rendezőnő, Céline Sciamma harmadik közös filmje.
  • A film versenyben volt az Arany Pálmáért a 2019-es Cannes-i Filmfesztiválon.
  • Portré a lángoló fiatal lányról kimagasló kritikai fogadtatásban részesült. A film jelenleg 89 szemlézett cikket követően 98 százalékon áll a RottenTomatoes kritikaaggregátor portálon (2019. november).
  • A filmet a 2019-es Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyvnek járó díjjal és a Queer Palm díjjal ismerték el.

Hazai premierdátum: 2019.12.26.

A film előzetesét idelent tudjátok megnézni: