A múlt héten debütált a John Wick: 4. felvonása, most pedig végre az is kiderült, mikor láthatják a rajongók a franchise spin-off sorozatát.
Noha hosszú ideje találgatás övezi, mikor is jelenik meg a The Continental című három részből álló széria, Erica Lee producer most elárult néhány apró részletet a projekttel kapcsolatban. Így már az is tudható, hogy a sorozat az Egyesült Államokban a Peacock-on, nemzetközileg pedig a Prime Video műsorkínálatában lesz elérhető szeptembertől.
“A showrunnerek megkerestek minket, rengeteg pályázatot hallottunk, és azon vitatkoztunk, hogy a John Wickhez hasonló idősíkot vagy egy alternatív idősíkot akarunk-e létrehozni. Úgy éreztük, hogy egy előzményfilm, egy alternatív idősík sok rugalmasságot ad nekünk” - mondta Lee a Collider magazinnak.
A The Continental cselekményének középpontjában a fiatal Winston Scott áll, akit az eredeti filmben Ian McShane alakított. A történet 1975-ben, New Yorkban játszódik, miközben Scott szembesül a múltjából származó démonokkal, és veszélyes utat jár be a nagyváros underground szcénájában, hogy megpróbálja átvenni az irányítást a szálloda felett.
A sorozat ráadásul igencsak parádés szereposztást kapott, hiszen a főszerepekben Mel Gibson, Colin Woodell, Ben Robson, Kate Nhung, Mishel Prada, Hubert Point-Du Jour és Jessica Allain lesznek láthatóak.

74 John Wick: 4. felvonás (2023)
John Wick neve hallattán mindenki megborzong az alvilágban, hiszen tudják, ha a visszavonult bérgyilkost felbőszítik, akkor bizony képes az egész várost csatatérré változtatni,... több»
Szereplők: Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Bill Skarsgård, Ian McShane, Scott Adkins