Sötét és baljós filmet ígér A tetovált lány folytatása, itt az előzetes

Befutott az első előzetes a hazai mozikba is érkező Ami nem öl meg című thrillerhez. Idén folytatódik A tetovált lány.

Miután David Fincher 2011-es A tetovált lány című krimije több szempontból is alulteljesített, a rendező hiába akarta elkészíteni a folytatást, a stúdió nemet mondott a filmterve. Azonban David Lagercrantz új kötete végül felkeltette a Sony érdeklődését, így idén végre a mozikba kerül a régóta várt folytatás/reboot.

A film főszerepét ezúttal a The Crownban is remek alakítást nyújtó Claire Foy alakítja, mellett olyan színészeket láthatunk majd, mint Stephen MerchantSylvia HoeksVicky KriepsSverrir GudnasonClaes Bang és Lakeith Stanfield, míg a rendezői széket Fede Alvarez vette át Finchertől.

A cselekmény ismét Lisbeth Salander és Mikael Blomkivst köré épül, akik egy olyan ügy nyomába erednek, melyben kémek, kiberbűnözők és a kormányzat emberei is fontos szerepet játszanak. Egyesek pedig ölni is képesek, hogy megvédjék a titkaikat.

Az Ami nem öl meg – A tetovált lány visszatér  november 8-tól látható a hazai mozikban.