A korona című sorozat történetének középpontjában a 25 éves II. Erzsébet királyné áll. A fiatal nő vállaira komoly teher nehezedik, ugyanis át kell vennie a világ leghíresebb és leghatalmasabb monarchiájának vezetését, és jó kapcsolatot kell kialakítania az ország ikonikus… több»
Szerintem az Erzsébet királynő és a királyi család életét bemutató sorozat vitathatatlanul zseniális. Az 1940-es évektől a modern időkig betekintést enged a királyi család személyes életébe, románcokkal, politikai rivalizálásokkal, egy nagyon érdekes történelmi összefoglaló. Kezd el nézni és azonnal beszippant a szakszerűen kidolgozott történet. Határozottan arra ösztönöz, hogy utána olvass, keresgélj egy-egy jelenet, esemény által keltett kérdőjeleknek. A korona mozgatórugója, hogy II. Erzsébet életének fénypontjait ábrázolja, ahogy a világ egyik leghatalmasabb nemzetének szimbolikus fejeként élte életét. A filmsorozat jól rendezett és parádésan eljátszott, elsőrangú alkotás. Tudomásom szerint a legdrágább tévésorozatok közé tartozik.
Nem igazán van olyan sorozat a világon, amit eddigi életemben végignéztem volna, s bár még ez a történet is az 5. évadára vár, azt kell mondanom, hogy biztosan követni fogom a továbbiakban is. Az első két szériát gyakorlatilag pár nap (3-4) nap alat... teljes kritika»
Régen merült fel bennem a kérdés, hiszen szinte egyáltalán nem volt hatással az életemre itt, Magyarországon. Azonban a Netflix annyiszor ajánlotta fel a sorozatot, hogy tettem vele egy próbát, azóta se bánom ezt. Talán az utóbbi évek egyik legjobb kosztümös alkotása a történelmi sorozatok között. Különös megoldás, és roppantul hatékony, hogy a szereplőket 2 évadonként cserélik, ezzel is bemutatva az idő múlását. Ha esetleg nem tudtad eddig rávenni magad, hogy megnézd, ne várj tovább, itt az alkalom, hogy megismerj egy izgalmas sorozatot, amely lassan 5 évadon át fog lekötni!
Az elején kicsit tartottam a sorozattól, ugyanis ezelőtt kevés jó történelmi sorozatot láttam. Azonban ez a sorozat nagyon jól sikerült, történelmileg korrekt, csupán néhány dologban tér el a valóságtól, de ez érthető, különben nagyon száraz lenne. A... több»
Bár Helena Bonham Carter alakította a fiatalabb testvért, 8 évvel idősebb, mint Olivia Colman.
(Képkockák)A Netflix annyira hitt a sorozatban és annak sikerében, hogy már a premierje előtt berendelte az új évadot.
(hp)John Lithgow, aki Winston Churchillt alakítja, 193 cm. Maga Winston Churchill csak 173 cm volt.
(hp)Claire Foy (II. Erzsébet) négy évvel idősebb Vanessa Kirbynél (Margaret hercegnő), ez megegyezik a királynő és nővére közti korkülönbséggel.
(hp)