Lily James nemrégiben Pamela Andersonként alakított egy emlékezeteset a Pam és Tommy című sorozatban, a színésznő viszont nemrégiben elmondta, hogy a szerepre való felkészülés igencsak megviselte őt.
A fiatal színésznőt az alakításáért Emmy-jelölést is kapott, elmondása szerint ugyanakkor nagyon közel került az idegösszemláshoz az elmúlt időszakban. A Downton Abbey sztárja a felkészülés alatt szinte állandóan a szerepében maradt, ez a folyamat pedig enyhén szólva is megterhelő volt a számára.
“Ez egy nagyon elcseszett folyamat volt. Türelmesnek kell lenned magaddal. Az órák nagyon hosszúak, és az ember úgy érzi, hogy teljesen kiégett. Az idegrendszered teljesen szét van lőve. Úgy éreztem magam, mint egy igazi roncs a végén” - mondta a színésznő a Mirrornak.
Lily elmondta, hogy állandóan viselte a szőke parókát, és még a saját anyukája társaságában is úgy tett, mintha ő lenne Pamela Anderson, ami persze az édesanyját is igencsak meglepte és megviselte.
“Túl nagy volt a különbség köztem és közte ahhoz, hogy oda-vissza járkáljak. Így a legtöbbször a Lily/Pamela-féle középső senkiföldjén kellett maradnom. Teljesen belecsúsztam az ő személyiségébe” - tette hozzá a színésznő.
83 Pam és Tommy (2022)
dráma | életrajzi | romantikus
Egy kapcsolat történetét követhetjük nyomon, ami még 1995-ben kezdődött, miután két ember viharos románcot követően, 96 óra után összeházasodott. több»
Szereplők: Seth Rogen, Sebastian Stan, Lily James, Taylor Schilling, Nick Offerman