Kétségtelen, hogy az idei év egyik legjobban várt filmjének a Szellemirtók: Örökség számított mindaddig, amíg a stúdió a kialakult helyzet miatt el nem halasztotta a bemtutatót jövő év márciusáig.

Hogy addig ne unatkozzon senki sem, felmerült annak lehetősége viszont, hogy megjelenhet a 2016-ban mozikba került Szellemirtók női szereplős változata. Mindezt ráadásul maga a rendező, Paul Feig jelentette be egy bejegyzésben a Twitteren.

“Van egy három és fél órás változatunk a filmből, amelyet szívesen megosztanék mindenkivel” - írja Feig, aki a Collider magazinnak adott korábbi interjújában már elárulta, hogy a film első változatának játékideje csaknem 4 órás volt, amelyet először sikerült ugyan letornázni 3,5 órára, a mozikba végül egy kevesebb, mint 2 órás verzió került.

Noha a 2016-os Szellemirtók nem igazán lopta be magát sem a nézők, sem pedig a kritikusok szívébe, ettől függetlenül a produkció stabil rajongói tábort tudhat magáénak, bár kérdéses, hogy a rendezői változat mennyire lenne fogyasztható bárki számára.