Neil Druckmann, a The Last of Us egyik alkotója a hétfő esti FYC-panelbeszélgetésen megerősítette, hogy a 3. évad Kaitlyn Dever karakterére, Abbyre fog fókuszálni.

A műsor kreatív szabadságáról Druckmann így nyilatkozott: „Nem hiszem el, hogy engedték, hogy így építsük fel a sorozatot, vagyis hogy most ért véget a 2. évad, és a 3. évad főszereplője – spoiler következik – Kaitlyn lesz.”

Dever (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) beszélt arról, milyen érzés volt elvállalni Abby szerepét, különös tekintettel arra, hogy ő ölte meg a rajongók egyik kedvencét, Joelt (Pedro Pascal) a 2. évad elején.

„Azt hiszem, engem soha nem aggasztott Abby körüli ellentmondás, már csak azért sem, mert az első találkozásom Craiggel és Neillel annyira jó volt – hihetetlenül tehetségesek és nagyszerű emberek” – mondta. Majd hozzátette: „Még soha nem éreztem ennyire támogatottnak magam egy forgatáson. Tudom, hogy épp most néztük meg a 2. epizódot, és azt a jelenetet a faházban… sok mindenen mentem keresztül személyesen is, de ez volt az egyik legnagyobb színészi élményem. Tényleg olyan érzés volt, mintha egy igazi csapatmunka lett volna.”

A beszélgetést Rob McElhenney moderálta, részt vett rajta továbbá Craig Mazin társalkotó, valamint a szereplőgárda több tagja: Bella Ramsey, Gabriel Luna, Isabela Merced és Young Mazino is.

Mazin szerint Joel halála – amit a „The Last of Us Part II” videójáték is bemutat – tematikusan teljesen indokolt a sorozatban.

„Egy olyan sorozatban, ahol igyekszünk mindent a lehető legreálisabban ábrázolni, és azt akarjuk, hogy a néző valódi veszélyt érezzen, néha tényleg meghalnak azok, akikről el sem tudnánk képzelni. Mert számomra ez a sorozat nem a bosszúról szól, hanem a gyászról.”

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

akció | dráma | kaland

Az első évad eseményeit követő öt év béke után Joel és Ellie közös múltja utoléri őket, és konfliktusba sodorja őket egymással és egy olyan világgal, amely még... több»