Thriller lesz A szürke ötven árnyalata 2, itt az első előzetesA kép forrása: Focus Features

Bár még a film rendezője sincs meg, máris itt a folytatás első ízelítő előzetese. A szürke ötven árnyalata februárban végigsöpört a világon, 40 milliós büdzséjére közel 570 millió dolláros bevételt tudott felmutatni. A bár a kritikusok kimondottan negatívan fogadták a filmet, ez mit sem változtatott azon, hogy világszerte milliók üljenek be az E.L. James nemzetközi bestsellerén alapuló filmre. Bár a Universal egy ideig halogatta a bejelnetést, azonban egy percig nem volt kétséges, hogy elkészül a folytatás.

Bár A sötét ötven árnyalatának egyelőre még rendezője sincs, ugyanis nem alakult túl rózsásan az első részért felelős Sam Taylor-Johnson és az írónő viszonya, máris itt az első ízelítő előzetes.

A folytatásról egyelőre annyit tudni, hogy a forgatókönyvét E.L. James férje, Niall Leonard írja, és az is biztosra vehető, Dakota Johnson és Jamie Dornan is visszatér. A Universal egyik fejese, Donna Langley legutóbbi interjújában pedig azt is elárulta, hogy a második rész a thrillerek műfaját fogja bővíteni.

A sötét ötven árnyalata 2017. február 1-én debütál a mozikban.