2019.07.03   szerző: csd   hozzászólások: 0

Első ránézésre az 1992-ben mozikba került Több mint testőr egy átlagos romantikus filmnek tűnhet, amelyet a rendező, Mick Jackson megfűszerezett némi akcióval. Valójában a film jóval mélyebb mondanivalót is rejt magában.

79 Több mint testőr  (1992)

A film megjelenését megelőzően ugyanis a filmkészítők messziről elkerülték azt a témát, amelyben egy fehér és egy afroamerikai ember között szerelmi szál bontakozik ki. Már csak ebből a szempontból nézve is a Több, mint testőr korszakalkotó filmként is nézhető. A legendás énekesnő, Whitney Houston főszereplésével és dalaival pedig a mai napig emlékezetes alkotás tudott maradni a film.

A 25 milliós költségvetés mellett a Több, mint testőr közel 411 millió dollár bevételt termelt annak ellenére, hogy csaknem 7 kategóriában is jelölték Arany Málna-díjra. Ritkábban esik szó azonban arról, hogy a film sikerén felbuzdulva a készítők egy további folytatáson is dolgoztak, amelyben ráadásul maga Diana hercegnő is szerepet kapott volna.

A szintén főszerepet alakító Kevin Costner beszélt nyíltan minderről. Noha a hercegnő sosem bukkant fel hollywoodi filmekben, vélhetően azonban sosem zárkózott volna el ennek lehetőségétől. Costner ugyanakkor arról is mesélt, hogy Diana kissé feszült volt attól, hogy a filmben akár egy csókjelenetben is szerepelt volna. „Ideges volt a gondolattól, hiszen rendkívül szabályozottan élte a mindennapjait.”

Közel 22 éve már annak, hogy Diana hercegnő életét tragikus módon életét vesztette egy autóbalesetben. Bár a Több, mint testőr folytatása a mai napig nem készült el, mindenesetre alighanem sokak számára izgalmas lett volna látni egy filmes szerepben.