Ki gondolná, hogy a Star Wars azon túl, hogy szórakoztat, még az orvostudományban is segítséget nyújthat. Persze ez így, ebben a formában azért erősen le van sarkítva, viszont az tény, hogy két pszichiáter (akik egyben nagy Star Wars rajongók is) e filmeket hívta segítségül, hogy kissé játékos formában bemutassanak bizonyos mentális betegségeket.

Ryan C.W. Hall és Susan Hatters Friedman elemezték a filmekben felbukkanó szereplőket, és megpróbálták felállítani a diagnózisukat, hogy melyikük mutat bármilyen mentális betegségre utaló tüneteket. Az eredmény elég meglepő lett, ugyanis nem is egy ilyen karaktert találtak, sőt, többeknél nem is egy mentális betegséget feltételeznek. Persze mindezt nem kell túl komolyan venni, de azért mindenképpen érdekes.

Kezdjük is a sort mindjárt Yoda mesterrel, aki a páros szerint a diszlexia egyértelmű jeleit mutatja a fura beszédével, de ugyanez és a manószerű megjelenés a Williams szindróma tünete is lehet. Lando Calrissian szerencsejáték-függő lehet, erre utal, hogy képes volt egy egész űrhajót is eljátszani egy fogadáson.

C-3PO sem marad ki a szórásból: ő a megszállott személyiségzavar jegyeit mutatja, míg Darth Vader a mindenhatóság infantilis illúziójával, a hasadt személyiséggel és a kivetítéssel a borderline személyiségzavar vagy a PTSD gyanúját kelti. Luke Skywalker sem teljesen százas, ő prodromális, vagy is kezdeti skizofrénia tüneteit produkálja a korai filmekben, de e tünetek mögött akár serdülőkori depresszió is megbújhat, amely végül auditív hallucinációkban csúcsosodik ki.

Valójában nem a Star Wars és szereplői az elsők, akiket elővettek a pszichiáterek, hogy mentális betegségeket mutassanak be rajtuk keresztül. Korábban az Elfújta a szél Scarlett O’Haráját a hisztéria bemutatására használták, de a Micimackó szereplői is népszerűek a pszichiáterek körében.

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Egy messzi-messzi galaxisban egy hercegnő (Carrie Fisher), aki titokban a lázadók egyik fontos alakja, a gonosz és sötét úr, Darth Vader fogságába esik, ám előtte még sikeresen... több»