Továbbra is töretlen sikernek örvend az idén májusban mozikba került Top Gun: Maverick, a Joseph Kosinski rendezésében készült film ráadásul újabb történelmi rekordot írt.

A film ugyanis 662 millió dollárt húzott be az amerikai mozikban, ezzel pedig beelőzte James Cameron kultikusnak számító Titanicját, amely mindeddig 659 millió dollárt hozott a konyhára. Ezzel Cruise filmje minden idők hetedik legtöbb bevételt hozó produkciója lett az amerikai piacon.

A Maverick a Paramount stúdió 110 éves fennállásának legmagasabb bevételét termelő megjelenése, ezt a rekordot pedig anélkül érte el, hogy Oroszországban és Kínában bemutatták volna. A film Tom Cruise karrierjében is újabb mérföldkőnek számít, hiszen a színész Top Gun 2 bevételeiből 10 százalékos részesedést kap.

A film már a nyitóhétvégén is rekordot döntött, hiszen az Emlékezet napjára eső premierrel 160,5 millió első napokban. Ennél nagyobb várakozás valószínűleg már csak a Mission: Impossible - Leszámolás első részét előzi meg, amely a tervek szerint 2023 júliusában érkezik a mozikba.

akció | dráma

A légierőnél töltött három évtizednyi szolgálat után Pete "Maverick" Mitchell (Tom Cruise) tesztpilótaként folytatja karrierjét. Nem akarja, hogy kitüntetésben részesítsék,... több»