A 2010 évek óta egyértelműen a Warren-házaspár paranormális történeteit feldolgozó filmek uralják a horror műfaját. Ezek között is alakultak ki kisebb-nagyobb sorozatok, mint például a világ leghátborzongatóbb babájának történetei. Az első film a 2014-es Annabelle volt, majd jött az Annabelle 2: A teremtés 2017-ben, végül pedig 2019-ben az Annabelle 3. A trilógia péntektől egyben megnézhető az HBO Maxon.
Az Annabelle a Warren-házaspár történetei közül is az egyik leghátborzongatóbb. Hogy miért? Mert a középpontjában az ártatlanság egyik jelképe, egy kisgyermekeknek szánt játékbaba áll. John Form egy csodálatos, régi babával lepi meg terhes feleségét, Miát. Azonban a család nem sokáig örülhet a békés hétköznapoknak, ugyanis egy sátánista szekta tagjai megtámadják őket. A támadók tudtukon kívül olyan erőt szabadítanak fel a házban, melynek semmi nem állhat ellen.
A filmet John R. Leonetti rendezte, aki Gary Dauberman forgatókönyvéből dolgozott. A fontosabb szerepekben Annabelle Wallis, Ward Horton, Alfre Woodard, Tony Amendola, Brian Howe, Gabriel Bateman és Kerry O'Malley láthatók. Mondhatjuk, hogy az Annabelle finoman szólva sem győzte meg a kritikusokat. A Rotten Tomatoes oldalán roppant szerény 28 százalékot kapott tőlük, de a rajongóktól is csak 35 százalékot. A Mafab olvasói jóval nyitottabbak voltak rá, nálunk 64 százalékon áll a tetszési indexe.
2017-ben érkezett meg a folytatás. A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkezik a ház szomorú falai közé. Egy babában ott bujkál a démon, és most új célpontot választ magának…
A rendezést ezúttal David F. Sandberg vállalta magára, míg a forgatókönyvön az első részt is jegyző Gary Dauberman írta. A fontosabb szerepekben Stephanie Sigman, Talitha Bateman, Anthony LaPaglia¸Miranda Otto, Grace Fulton, Lou Lou Safran és Lulu Wilson láthatók, de feltűnik még Bonnie Aarons is. Az Annabelle 2: A teremtés tipikus példája annak a ritkaságnak, amikor egy folytatásfilm sokkal jobb az elődjénél. A Rotten Tomatoes oldalán a kritikusoktól 70, a rajongóktól 68 százalékot kapott, míg Mafab olvasói is 78 százalékot szavaztak meg neki.
A franchise 2019-ben vált trilógiává az Annabelle 3-mal. Ed és Lorraine Warren meg akarja szabadítani a világot az elátkozott babában bujkáló, minden gazdájára halált hozó démontól, és megkeresi számára a legbiztonságosabb helyet. Ami sajnos a saját házuk pincéjében, az eddigi munkájuk során összegyűjtött tárgyak között, megszentelt üveg mögé zárva van. Ám a babában bujkáló pusztító szellem erősebb, mint hitték volna. Annabelle nem tűri a rabságot. Feltámad, kiszabadul, és ártalmas erejével fellázítja az összes többi, a démon emlékét őrző tárgyat. És természetesen az ellen fordul, aki a leggyengébb: Warrenék kislánya ellen – aki az alvilági gonoszság gyilkos ereje ellen csak a bébiszitterénél kereshet menedéket.
Gary Dauberman ezúttal már nem csak a forgatókönyvet írta (James Wan közreműködésével), de a rendezést is magára vállalta. A filmben feltűnik a Warren-házaspárként Vera Farmiga és Patrick Wilson is, a további fontosabb szerepekben Mckenna Grace, Madison Iseman, Katie Sarife, Steve Coulter, Katie Sarife és Michael Cimino láthatók. Hasonlóan a második részhez, ez is sokkal jobb fogadtatásban részesült az elsőnél: a Rotten Tomatoes oldalán a kritikusok 64, a rajongók 70 százalékának tetszett. A Mafabon pedig 64 százalékon áll a tetszési indexe.
Ha kedvet kaptál ehhez a horror-trilógiához, és még élő HBO Max-előfizetésed is van, akkor elég a platform logójára kattintanod, és máris ott vagy az oldalán. További hasonló filmajánlókért pedig görgess lejjebb!
64 Annabelle (2014)
(50) (11)
HBO Max
Az Annabelle a Démonok között (2013) folytatása, mely azt meséli el, ami a korábbi filmből kimaradt. John Form egy csodálatos, régi babával lepi meg terhes feleségét, Miát.... több»
Szereplők: Alfre Woodard, Annabelle Wallis, Gabriel Bateman, Tony Amendola, Ward Horton
78 Annabelle 2: A teremtés (2017)
(47) (17)
HBO Max
A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a... több»
Szereplők: Miranda Otto, Anthony LaPaglia, Annabelle Wallis, Bonnie Aarons, Stephanie Sigman
64 Annabelle 3 (2019)
(22) (10)
HBO Max
Ed és Lorraine Warren spirituális életútja során rengeteg ereklyét gyűjtött, mind a gonosszal van fertőzve. Ezek közül a legádázabb a hírhedt Annabelle baba. Véres... több»
Szereplők: Vera Farmiga, Patrick Wilson, Madison Iseman, Mckenna Grace, Steve Coulter




