A közelmúltban már láthattuk néhány lesifotót a forgatásról, mely most egy újabb adaggal gyarapodott. A Disney javában dolgozik az élőszereplős A kis hableányon.

A bejelentést, hogy az afroamerikai színésznő, Halle Bailey alakítja majd A kis hableány főszerepét, a közösségi médiában kisebb felhördülés követte, sőt, egyesek 'nem az én Arielem' hashtaggel ellenkampányt indítottak, melyet azonban csakhamar elfojtottak azok a sztárok, akik kiálltak a Disney döntése mellett. Maga Bailey is kimondottan pozitívan nyilatkozott a szereppel kapcsolatban, és nagyon éretten kezelte a helyzetet. 

A film forgatása a járvány miatt csak idén kezdődött meg, de a munkálatok lassan már a végéhez közelednek. Ezzel együtt természetesen a lesifotósok sem ülnek tétlenül, a stáb pedig nem is minden esetben tud elbújni a kíváncsi tekintetek elől, ahogy azt a fenti galériából is láthatjátok. 

A kis hableány főszerepeit Bailey mellett Melissa McCarthyJavier BardemJacob Tremblay és Awkwafina alakítja, míg a rendezői széket Rob Marshall (Egy gésa emlékiratai) foglalja el. A film egyelőre nem kapott hivatalos premierdátumot.

fotók: Just Jared