Végre jön a Riddick 4?

Vin Diesel neve örökre egybe forrt a nem feltétlenül diesel autókkal való száguldozással, vagyis a Halálos iramban sorozattal. A színész azonban még azelőtt, hogy a családért tűzbe menő Dom Toretto trikójába bújt volna, eljátszott egy másik törvényen kívülit is: Riddicket.

2000-ben jelent meg a Pitch Black - 22 évente a sötétség, amely bár nem volt egy Oscar-díjas mű, elég nagy rajongótábort gyűjtött maga köré. Ennek a sci-fi-horrornak az egyik szereplője volt az akkor Hollywoodban még csak szárnyai próbálgató Vin Diesel is, aki egy életfogytiglanra ítélt rabot, Riddicket alakította.

Olyannyira népszerűvé vált a karakter és olyannyira megszerette a színész is, hogy 2004-re elkészülhetett a Riddick - A sötétség krónikája, majd 2013-ra a Riddick is. Ha nem számoljuk a képregényeket, az animációs filmeket és a videojátékokat, akkor bizony a rajongóknak ennyi jutott eddig az antihősből.

Lassan már tíz éve várják, hogy hírt kapjanak egy esetleges negyedik moziról, és ez a nap most jött el. Sajnos egyelőre hivatalos információkról nem lehet beszámolni, viszont minden jel arra mutat, hogy a háttérben igen keményen dolgoznak már a Riddick 4: Fúrián. Vagy legyen bármi is a végső címe.

Erre utal az is, hogy a színész az Instagram-profilján osztott meg a napokban néhány vázlatos rajzot Riddickről. Ezeket az eddigi filmek állandó rendezője, David Twohy küldte neki, vagyis egyértelmű, hogy kalapálják már a negyedik mozit. De azt, hogy mikor kezdődhet a tényleges forgatás, illetve mikor kerülhet a mozikba a film, azt egyelőre senki sem tudja.