Úgy tűnik, hogy a koronavírus elkerülhetetlenül hatással van a filmiparra is. A nap folyamán számoltunk be arról, hogy egyes mozihálózatok korlátozzák a jegyeladásokat, mindezek ellenére akadnak olyanok is a szakmában, akiket mindez nem különösebben renget meg.
Az idén májusban megjelenő Halálos iramban 9 már az előzetes elemzések alapján is hatalmas anyagi áttörést hozhat, ám a pandémia keresztülhúzhatja a készítők számításait. A új James Bond film, a Nincs idő meghalni alkotói már most jelentős bevételi kieséssel számolnak, Vin Diesel a F9 esetében nem igazán vesz tudomást a jelenségről.
A színész a Bloodshot promója kapcsán adott interjújában elmondta ugyanis, hogy nem fújnak “visszavonulást” a Halálos iramban terén sem. “Olyan időket élünk, amikor a mozik és a filmművészet igencsak veszélyeztetett helyzetben van. Szóval, ezt vedd fel, be fogjuk mutatni időben a filmet” - nyilatkozta Diesel.
Ettől függetlenül kérdéses, hogy a hazai bemutatók ütemezése miként is zajlik majd a következő időszakban, a Halálos iramban 9 premiere május 21-én esedékes, mi pedig minden azonnali változásról igyekszünk tájékoztatni.